promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Törölték a szeptemberi női kézilabda BL négyes döntőjét, a Final4-t!
Borítókép:  a Győri Audi ETO KC csapata megnyerte a Bajnokok Ligáját. Forrás: AFP/Kisbenedek Attila.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokkoló hírt kapott a magyar és a nemzeteközi kézilabda!

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a világjárvány miatt pénteken törölte a női Bajnokok Ligája négyes döntőjét, amelyre szeptember 3. és 6. között került volna sor Budapesten.

A hazai szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint a döntést az EHF végrehajtó bizottsága hagyta jóvá, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet

„folyamatos és kiterjedt vizsgálatát követően, és a csapatok, valamint a játékosok egészségét mindenek fölé helyezve”.

Az egymérkőzéses negyeddöntőket a budapesti négycsapatos finálé előtt rendezték volna, ezzel a döntéssel együtt azokat az összecsapásokat is törölte az EHF.

„Nem tudunk mit tenni, mint alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, és elfogadjuk az EHF-döntését, még akkor is, ha folyamatosan arra készültünk és azért dolgoztunk, hogy szeptemberben, vagy esetleg később meg tudjuk rendezni a BL-végjátékot. Csalódottak vagyunk és nagyon sajnáljuk, hogy le kell mondanunk az eseményről, amely mind a Győri Audi ETO, mind a magyar szurkolók és a magyar kézilabda számára hagyományosan az év egyik csúcseseménye. Idén nem kerülhet rá sor, ami mindannyiunk számára fájdalmas, nehéz megbékélni a helyzettel”

– mondta Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára.

Az MKSZ közleményében azt írta: az eseményre megváltott jegyek árát a szervezők teljes egészében visszatérítik a vásárlóknak.

A pénteki döntés nincs hatással a BL következő szezonjára, amelynek első fordulójára szeptember 12-13-án kerül sor, a csoportok sorsolása július 1-jén lesz Bécsben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás