promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Mezőkövesd edzője kiakadt, az MLSZ-t kritizálta
Borítókép:  Czeglédi Zsolt / MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Mezőkövesd úgy kapott ki 1:0-ra hazai pályán a kiesés elől menekülő Debrecentől, hogy a mérkőzésen volt két, les miatt érvénytelenített találata. A találkozó lefújása után a haza csapat edzője, Kuttor Attila nagyon kiakadt, és az MLSZ-t kritizálta.

Rengeteg szabálytalanság, számtalan test a test elleni párharc, három érvénytelenített és egy megadott gólt. Ekképp lehet röviden, címszavakban összefoglalni a Mezőkövesd-Debrecen OTP Bank Liga mérkőzést. A 32. forduló szerdai játéknapjának első találkozóján a hazai csapatnak az Európa-liga indulás, a Debrecennek a kiesés elkerülése miatt volt szüksége a három pontra. Végül az az egy megadott gólt a vendég együttes szerezte Garba révén a 89. percben. A lefújás után a Mezőkövesd edzőjénél, Kuttor Attilánál elszakadt a cérna, s egy hosszabb monológban kritizálta Magyar Labdarúgó Szövetséget.

„Nem tudok mit mondani a játékosaimnak, akkor, amikor egy szabályos gólt elvesznek tőlünk, és egy lesgóllal megnyeri az ellenfél a találkozót.

Mérkőzések óta ki akarnak minket végezni.Nem tudok mást érezni, mint azt, hogy a mi játékosainkat ilyen szabálytalanságokért sárga lapokkal kiállítják.

A Diósgyőr elleni meccs után a bíró nem ír be semmit a jegyzőkönyvbe, majd beír egy e-mailt a Fegyelmi Bizottságnak, ami alapján három meccsre eltiltják a játékosunkat, majd még a sárga lapja is megmarad, amit adott neki a mérkőzésen. Nem tudok másra gondolni egy ilyen mérkőzés kapcsán, megnéztük a videófelvételeket, bátran állíthatom, szabályos gólt rúgtunk, az ellenfél pedig egy lesgólt fejelt. Hogyha hallják: elindulhat bárki az Európa Ligában, mi nem ezért hajtunk, csak ami a munkánk, azt szeretnénk, ha nem vennénk el tőlünk.

Nyugodtan indulhat az Európa Ligában, aki akar, akit az MLSZ megjelöl, de a munkánkat, amit leteszünk a pályára teljesítményt, azt mostmár hétről hétre veszik el.

És nem a Real Madrid vagyunk, amely nyolc gólt tud rúgni ebben a helyzetben. Egyet tudunk, amivel meg lehet nyerni a mérkőzést. Elnézést…” – fogalmazott indulatosan Kuttor indulatosan az M4 Sportnak. Arra a kérdésre, hogy mit tud mondani a játékosainak, az alábbit válaszolta:

„Nekünk az életünkben nem az lebeg a szemünk előtt, hogy bronzérmesek legyünk. A probléma azzal van, hogy nem tudok mit mondani. A játékosaim megcsinálják azt, amit kell, leteszik a teljesítményt, nem kapnak szabályos gólt, és ennek ellenére elveszítjük a mérkőzést. Nem tudok nekik mit mondani, s ez a legnagyobb probléma. Ez a legnagyobb probléma, hogy ebben a szituációban nem tudok mit mondani. Szétfeszít a düh hetek óta, mert úgy kell játszanunk, hogy emberhátrányban vagyunk olyan szabálytalanság után, ami most ezen a mérkőzésen sárga lapot ér. Tűrtük, tűrtük, egy komoly terhelésben voltunk, de ezt már nem lehet elviselni. Hát ezt már nem tudjuk elviselni”.

A Mezőkövesd számára fájó pont, hogy a szerdai játéknapon a Puskás Akadémia egy pontot szerzett a Kisvárda ellen, így jelenleg a felcsúti együttes áll a harmadik helyen. A Budapest Honvéd egy gyakorlatilag tétnélküli mérkőzésen 4:2-re verte Kaposvárt, míg a Paks 4:1-re nyert a Diósgyőr ellen. Mindez azt jelenti, hogy az utolsó forduló előtt

a Debrecen, az Újpest, a Kisvárda és a Paks is kieshet még az elsőosztályból.

Az OTP Bank Liga 33., zárófordulójának (június 27., szombat) menetrendje pedig a következő:

ZTE-Fehérvár, 15.15 (M4 Sport)
DVTK-Kisvárda, 17.30 (Duna World)
DVSC-Paks, 17.30 (M4 Sport)
Újpest-Kaposvár, 17.30
Ferencváros-Mezőkövesd, 20.00 (M4 Sport)
Puskás Akadémia-Bp. Honvéd, 20.00 (Duna World)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás