promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt Benedek Tibor
Borítókép:  PETER KOHALMI / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó. A május elején minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől visszavonuló szakember 47 éves volt.

Elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008), Európa- és világbajnok (1997, illetve 2003) vízilabdázó, aki három évig, 2013 és 2016 között a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, legutóbb pedig az UVSE csapatát irányította.

A 47 éves szakember váratlanul, május elején jelentette be, hogy felhagy minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységgel. Benedek az UVSE klub honlapján jelentette be döntését, egyúttal jelezte, hogy döntése oka kizárólag magánjellegű.

„Ezúton szeretném megköszönni az egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaimtól. Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket taníthattam, vagy szerencsés esetben a mesterük lehettem. Szerettem mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként, és büszke vagyok a csapatra, amellyel másfél szezont együtt dolgoztam. Összességében elmondhatom, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani”

– írta akkor Benedek.

Benedek Tibort négyszer választották meg az év vízilabdázójának és az International Swimming Hall of Fame (azaz a Hírességek Csarnokának) magyar tagja.

„Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó legenda. Családja, csapattársai, az egész vízilabda társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyva maga után.

Részvétnyilvánításaikat nyilvános felületeken tisztelettel fogadjuk. Családja kérésére kérjük mind a közvéleményt, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben e nehéz időszak játékszabályait.”

- írja közleményében a Magyar Vízilabda Szövetség.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás