promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Négy gól a Vidi-Újpesten, egy lépésre a Fradi a bajnoki címtől
Borítókép:  molfehervarfc.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi játéknapján a Kaposvár 3:0-ra verte a DVTK-t, míg a MOL Fehérvár FC hazai pályán 2:2-es döntetlent játszott az Újpesttel. Amennyiben a Fradi kedden legyőzi a Honvédot, bajnoki címet ünnepelhet.

Az eddigiektől eltérő módon kifejezetten eseménydús, gólgazdag mérkőzést hozott az Újpest és a MOL Fehérvár FC találkozója. A különböző, magyar labdarúgással foglalkozó hazai közösségi platformokon a két csapat korábbi meccseiről többen azt írták, hogy olyan unalmas összecsapások voltak, amelyekkel vallatani lehetne. Nos, az OTP Bank Liga 29. fordulójának zárómérkőzése négy gólt, támadójátékot hozott – igaz rengeteg szabálytalanságot is. (Csak az első félidőben az Újpest tizennégyszer szabálytalankodott, a végére a két csapat által összesen elkövetett szabálytalanság bőven harminc fölé ment.)

A mérkőzés 39. percében Ristevski öngóljával szerzett vezetést a MOL Fehérvár FC, majd a második félidő elején Nwobodo egy remek találattal egyenlített. A nigériai játékos egy kipattanó labdát bombázott Kovácsi kapujába – ez akár a forduló, de a teljes szezon gólja is lehet:

Aztán jött a csereként pályára lépő Nikolics és 2:1-re alakította az állást.

De az Újpest nem adta fel, s Heris 81. percben szerzett góljával egy pontot elhozott Fehérvárról. 

A döntetlen azt jelenti, hogy amennyiben kedden a Ferencváros legyőzi a Budapest Honvédot, bajnoki címet ünnepelhet.

A forduló másik mérkőzésén a Kaposvár hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Diósgyőrt. A DVTK győzelemmel kedvező helyzetbe kerülhetett volna a harmadik helyért zajló küzdelemben, de nem volt lendület és átütőerő a játékában.  

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás