promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mike Tyson egy dolog miatt utasította el a 18 millió dolláros ajánlatot
Borítókép:  Mike Tyson. Forrás: Getty Images via AFP/Noam Galai.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tizennyolc millió dolláros (nagyjából 5,5 milliárd forintos) ajánlatot utasított vissza Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki áprilisban jelentette be: 53 évesen újrakezdte az edzéseket és kész megint szorítóba lépni.

Az amerikai sportember kijelentette: olyan meccsen akar ringbe szállni, amelyet a profi boksz, nem pedig a pusztakezes ökölvívás szabályai szerint rendeznek.

Márpedig a 18 milliós ajánlat ez utóbbira vonatkozott, és a Globo televízió értesülése szerint

Tyson a brazil ketrecharcossal, a 43 éves Wanderlei Silvával csapott volna össze a szokványos bokszkesztyű helyett az MMA-ban, a kevert harcművészetben használt ujjatlan kesztyűt viselve.

Tyson profiként 1986 és 2005 között vívott 58 mérkőzéséből 50-et megnyert – 44-et KO-val –, és hatszor szenvedett vereséget. 1986 novemberében 20 évesen és négy hónaposan minden idők legfiatalabbjaként lett nehézsúlyú világbajnok, és valamennyi nagyobb szervezetnél eljutott a vb-címig. Eddigi utolsó profi meccsét éppen tizenöt éve, 2005. június 11-én vívta – írja összefoglalójában a távirati iroda.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás