promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zöld-fehér dráma: a 90. perc után kapott két gólt a Ferencváros – videó
Borítókép:  a paksi Könyves Norbert próbálja megállítani a Ferencvárosi TC játékosát, Nguen Tokmacot. Forrás: fradi.hu.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Összefoglaltuk a magyar labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, szerdán, lejátszott találkozóinak legfontosabb történéseit.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának három mérkőzését még kedden lejátszották.

Nagy fölényben futballozott a címvédő Ferencváros, több helyzetet is kialakított az első félidőben a paksi kapu előtt, de ezeket nem tudta kihasználni.

A fordulást követően nem sokkal előnybe került a Ferencváros, az előre húzódó Blazic talált közvetlen közelről a kapuba.

A folytatásban is inkább a vendégek akarata érvényesült, és a 81. percben egy pontrúgást követően úgy tűnt, eldöntötte a három pont sorsát. A 92. percben büntetőből szépített a Paks, majd a ráadás utolsó percében a csereként beállt Sajbán egy jobb oldali beadásból egyenlített.

Paksi FC–Ferencvárosi TC 2-2 (0-0)

Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi FC

A mérkőzés elején rögtön támadólag léptek fel a hazaiak, sorra alakították ki a helyzeteket, majd Josip Knezevic büntetőjével a vezetést is megszerezték.

A Puskás Akadémia kezdeti lendülete teljesen eltűnt, míg a Kaposvár hátrányba kerülve felpörgött és a félidő közepén Szakály Attila találatával egyenlített.

A szünetig hátralévő időben kiegyenlített játék folyt a pályán, a kapuk nem forogtak veszélyben.

Fordulást követően mezőnyfölénybe került a hazai együttes, de sok veszélyt nem jelentett a somogyi gárda kapujára. Az első osztályú bajnokságtól biztosan búcsúzó Kaposvár nem játszott alárendelt szerepet, amikor lehetőségük volt rá, bátran lendültek támadásba. A Puskás Akadémia elkeseredetten küzdött a győzelmet jelentő találatért, amelyet a csereként beállt Tamás Nándor a rendes játékidő utolsó pillanataiban megszerzett.

Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-1)

Diósgyőri VTK–ZTE FC

Mindkét fél részéről óvatos játékkal kezdődött, majd azzal is folytatódott a találkozó. Leginkább a mezőnyben folyt a küzdelem, labdabirtoklási fölényt egyik csapat sem tudott kialakítani és sokáig helyzetet sem nagyon láthatott a közönség. A első félidőben mindkét együttesnek mindössze egy-egy kaput eltaláló lövése akadt.

A fordulás után sem változott sokat a játék képe, majd a 60. percben mindkét edző hármat-hármat cserélt. Ezután úgy tűnt, aktívabbá válik a ZTE, a vezetést azonban mégis a Diósgyőr szerezte meg: egy szögletet követően a menteni igyekvő vendég védő, Szépe védhetetlenül fejelt a saját kapujába.

A gól felpörgette az iramot, a hazaiak szerették volna megduplázni előnyüket, a zalaegerszegiek pedig hajtottak az egyenlítésre, és ez össze is jött nekik.

A hajrá is lendületes, izgalmas játékot hozott, mindkét együttes meg akarta szerezni a győzelmet, de több gól már nem született.

A kiesés ellen küzdő vendégeknek ezzel megszakadt a hárommeccses győzelmi sorozatuk, de így is hat találkozó óta veretlenek a bajnokságban.

Diósgyőri VTK–ZTE FC 1-1 (0-0)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás