promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Manchester United briliáns levelet küldött akadémistáinak
Borítókép:  OLI SCARFF / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Manchester United akadémiája levelet küldött játékosainak, amelyben arra kéri őket, hogy pihenjenek, töltsenek időt családjukkal, játszanak. Szóval, hogy legyenek gyerekek és élvezzék az életet.

A koronavírus-járvány időszakának átvészelése sem fizikailag, sem lelkileg nem egyszerű. Egy felnőtt labdarúgónak a jelentősebb környezeti hatások nélkül végzett edzések egy idő után monotonná válhatnak – elveszhet a motiváció. Egy utánpótlás korú fiatal esetében még nehezebb a figyelmet, a koncentrációt fenntartani. Jól tudják ezt a Manchesterben is. A United akadémiája épp ezért levelet küldött növendékeinek, amit Marcus Rashford osztott meg a Twitteren.

A Manchester United akadémiájának szakmai stábja (amelynek első embere a korábbi United-játékos, Nicky Butt) jelzi, nyolc őrült heten van túl mindenki. Új életformához kellett adaptálódni, új szokásokat kellett kialakítani, egyúttal vigyázni kellett azokra, akikre veszélyt jelent a koronavírus. Örömüket fejezik ki, hogy a játékosok pozitív attitűddel, mosolyogva néztek szembe a nehézségekkel. Mint írják, a gyakorlások közepette érdemes beiktatni egy kis szünetet. S, az alábbi dolgokat „csinálni”:

pihenni, időt tölteni a családdal, Netflixen sorozatot vagy filmet nézni, játszani.

„Ez most egy olyan időszak, amire életed hátralévő részében emlékezni fogsz”

– teszik hozzá a levélben.

Egyúttal kiemelik, hogy boldogok, hogy olyan tehetséges emberekkel, játékosokkal vannak körülvéve, mint, akik most a United akadémiáján vannak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás