promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Liverpool sztárja elfogadná, ha idén nem nyerhetnék meg a bajnokságot
Borítókép:  Sadio Mané a Liverpool mezében. Forrás: AFP/Geoff Caddick.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sadio Mané azt mondta, megérti, ha a koronavírus-járvány miatt csapata, az FC Liverpool nem nyerheti meg az angol labdarúgó-bajnokságot.

Jürgen Klopp együttese toronymagasan, 25 pontos előnnyel vezeti a Premier League-et, s már csak két győzelemre volt attól, hogy 1990 után ismét diadalmaskodjon, amikor kitört a pandémia, s félbeszakították a küzdelmeket.

A 2019/20-as idényt határozatlan időre felfüggesztették, a résztvevők pedig csak akkor térhetnek vissza a pályára, ha a körülmények megfelelőek, leginkább biztonságosak lesznek. Ezzel együtt akadnak olyan vélemények, hogy az idényt érvénytelenné kell nyilvánítani.

„Meg akarom nyerni a mérkőzéseket, meg akarom nyerni a trófeát, ez minden vágyam. De a mostani helyzetben bármi történik, azt meg fogom érteni”

– idézte a Sky Sports internetes oldala a szenegáli válogatott Manét, aki oroszlánrészt vállalt a Vörösök menetelésében.

„Nehéz szituációba került a Liverpool, de világszerte több millió ember került sokkal nehezebb helyzetbe. Vannak, akik elvesztették a hozzátartozójukat. Az az álmom, hogy idén nyerjünk, de ha nem jön össze, elfogadom, ilyen az élet. Remélhetőleg jövőre megnyerjük a bajnokságot”

– mondta a támadó, aki hozzátette: még nem érzi magát bajnoknak, imádja a munkáját, a futballt, s a legjobban azt szeretné, ha a csapata a pályán harcolhatná ki a végső győzelmet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás