promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A BL-ezüstérmestől igazolt német játékost a Ferencváros
Borítókép:  Julia Behnke. Forrás: Instagram.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Emily Bölk és Alicia Stolle után újabb német válogatott kézilabdázó csatlakozik 2020 nyarától a Ferencvároshoz.

Sűrű napokat él meg a Ferencváros kézilabda-szakosztályának vezetése, hiszen pár nappal ezelőtt már bejelentett két német válogatott játékost.

A zöld-fehérek honlapja szerint Julia Behnke is csatlakozik nyártól a csapathoz, két évig erősíti majd a Ferencvárost. A portál azt írja, hogy Julia Behnke 1993. március 28-án született Mannheimben, és gyermekként a TSG Ketsch csapatában ismerkedett a kézilabdával. Tizennyolc évesen váltott először csapatot, amikor a Bietigheimhez igazolt, majd három évvel később Metzingenbe költözött. Utóbbi csapattal háromszor bronzérmes, egyszer pedig ezüstérmes lett a német bajnokságban, a 2015/2016-os idényben pedig az EHF-kupa döntőjéig menetelt. A finálé két összecsapásán a Dunaújvárosi KKA ellen nem léphetett pályára, de a sorozatban így is negyvenháromszor volt eredményes. Behnke a 2018-as Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt, huszonegy góllal zárta a tornát, s talán ennek is köszönhető, hogy az előző évi Bajnokok Ligája-ezüstérmes Rosztov-Don szerződtette. Az elmúlt évi világverseny még ennél is jobban sikerült Behnkének, Emily Bölkkel karöltve csapata legeredményesebbje volt, negyvenkilenc kísérletéből harminchét gólt szerzett.

Julia Behnke a következőket mondta az átigazolással kapcsolatban: 

„Nagyon szimpatikus az a koncepció, amelyet az FTC képvisel, bíznak a fiatal játékosokban, megadják nekik a kellő időt, hogy fejlődjenek egyénileg és csapatként is. Nemrég játszottam az FTC ellen, így jól emlékszem, milyen fantasztikus volt a hangulat a telt házas sportcsarnokban. A szurkolók egy másodpercre sem adták fel, a meccs végéig űzték a csapatot – nagyon várom már, hogy ebben a nagyszerű csapatban és ilyen kivételes szurkolók előtt kézilabdázhassak. Az is fontos számomra, hogy így közelebb kerülök a családomhoz és a barátaimhoz, illetve, boldog vagyok, hogy Emilyvel és Aliciával csapattársak leszünk klubszinten is. Korábban sosem voltam még Budapesten, de sokat hallottam már a városról, szóval várom már, hogy megismerhessem.”

A szakosztály ügyvezető igazgatója Bognár László is megszólalt:

„Kiváló kézilabdázóval erősödtünk, aki az elmúlt években megmutatta, hogy a legmagasabb szinten is kiemelkedő teljesítményre képes. Kellően rutinos játékosról van szó, aki a feltörekvő német válogatott legjobb gólszerzője volt a legutóbbi világbajnokságon, és akit a világ egyik legerősebb csapatától, a tavalyi BL-ezüstérmestől sikerült megszereznünk. Bízom benne, hogy a két honfitársával együtt könnyen illeszkedik majd a csapatunkba, s így mindannyian erősségei lesznek a Ferencvárosnak.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás