promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási góllal kapott ki a Real Madrid, az El Clasico előtt a Barca vezeti a tabellát – videó
Borítókép:  Sergio Ramos, a Real Madrid csapatkapitánya nem hiszi el, hogy csapata kikapott a Levante vendégeként. Forrás: AFP/Jose Jordan.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A La Liga, azaz a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a a Levante otthonába látogatott a Real Madrid.

A Barcelona megnyerte aktuális mérkőzését, így két ponttal megelőzte a Real Madridot, aki a Levante otthonába látogatott.

A katalán csapat győzelme következtében a madridiak számára csak a győzelem jelenthette azt, hogy továbbra is vezetik a tabellát. Ennek megfelelően a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, ám a hazai alakulat védekezése megfelelő volt. Sőt, gyors kontrákkal próbálták megzavarni a Real Madrid védelmét. Eden Hazard, Karim Benzema, Luka Modric és Casemiro is próbálkozhatott, ám gólt egyikük sem tudott szerezni.

A második félidő első fele Eden Hazardról szólt. Először ziccerben lépett ki, ám az óriási helyzetet nem tudta gólra váltani, majd a 67. percben, labdavezetés közben elesett, és sántikálva hagyta el a pályát. Ezzel párhuzamosan a Levante támadói vérszemet kaptak, és egyre nagyobb gondot okoztak a Sergio Ramos vezette madridi védelemben. Az egyik legaktívabb játékos a korábban Újpesten is megforduló Enis Bardi volt. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb gondban volt a vendégcsapat, a vérmesebb hazai drukkerek pedig már csak a gólt várták, ami meg is érkezett. A 79. percben egy kósza indítás után José Luis Morales váratlanul, éles szögből lövésre szánta el magát, ezzel meglepve Thibaut Courtois-t, a labda pedig a rövid felsőbe vágódott.

Érdekesség, hogy 2011 után a második hazai győzelmét aratta a Real Madrid ellen a Levante, míg a fővárosiak 15 meccses bajnoki veretlenségi sorozata szakadt meg.

A Levante győzelmének köszönhetően a Barcelona két ponttal előzi meg a Realt a tabella tetején, a következő fordulóban pedig jöhet az El Clásico.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás