promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kivágták Ernesto Valverdét, új edzőt kap a Barcelona
Borítókép:  a Barcelona kirúgott vezetőedzője, Ernesto Valverde. Forrás: AFP/Oli Scharff.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ami hetek, hónapok óta a levegőben lógott, most hivatalossá vált: a Barcelona menesztette vezetőedzőjét, Ernesto Valverdét.

A baszk szakember 2017 májusában vette át a katalán együttest, amellyel összesen 95 La Liga mérkőzést játszott, s ebből hatvanhatot nyert meg. A statisztikákkal foglalkozó Opta számításai alapján Valverde 69,5 százalékos győzelmi mutatót tudhat magáénak, ezzel pedig az ötödik legsikeresebb Barca-edző.

Több mint kétéves időszaka alatt kétszer nyert spanyol bajnoki címet, egyszer-egyszer spanyol kupát és spanyol Szuperkupát. Ugyanakkor Bajnokok Ligája-döntő nem jött össze neki. Ráadásul a tavalyi sorozatban, a Liverpool ellen, 2019 tavaszán szenvedte el a klub egyik legnagyobb kudarcát. Miután 3-0-s hazai győzelem után, 4-0-ra kapott ki az Anfielden. 

Több kritika is érte:

  • nem volt B-terve a csapattal.
  • a játék túlságosan Lionel Messire épült.
  • nem volt eléggé karakteres, határozott személyiség.

A katalán csapat egyúttal bejelentette, hogy Quique Setién veszi át az együttes irányítását. Az új edző korábban – többek között – irányította a Racing Santandert, a Las Palmast, míg legutóbbi csapata a sevillai Betis volt, 2019-ben mondott fel neki a zöld-fehér csapat vezetősége.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás