promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hazard inkább a telefonján játszott bemelegítés helyett
Borítókép:  JAVIER SORIANO / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Filipe Luís emlékezett vissza a régi szép időkre a Chelseanél.

A 2AngryMenTV egy dokumentumfilmet rakott össze a brazil válogatott labdarúgóról, aki az Atlético Madridnál töltötte el legszebb éveit. Ez idő alatt megnyerte velük a La ligát, a Spanyol Kupát, az Európa-ligát és az UEFA-szuperkupát is. Luís egy évet töltött a Chelseanél, a 2014-15-ös idényt, ahol sikerült behúznia a bajnokságot, és a Ligakupát is megszerezte a kékekkel.

Egy évig volt szerencséje játszani Eden Hazard mellett, aki ekkor már a Chelsea legnagyobb csillaga volt. Amit a brazil védő elmesélt róla, az tűnhet nagyképűnek, és viccesnek is egyben.

Luís a videóban kitér egy mérkőzésre (valószínűleg valamilyen gyenge csapat ellen), amikor Hazardnak nagyon nem volt kedve bemelegíteni, annyira elmerült a világ egyik legnépszerűbb játékában, a Mario Kartban.

„Az öltőzőben voltunk, Eden pedig teljesen elmerült a telefonján a Mario Kartban. Megérkezett az egyik tréner, és mondta, hogy tíz perc van hátra a bemelegítésig. Átöltöztünk, mozgolódtunk, de Hazard még mindig Mariózott. Amikor már csak öt perc volt, az erőnléti edző ismét felhívta Eden figyelmét a bemelegítésre, aki erre csak annyit reagált:

– Nyugalom! Csak passzoljátok nekem a labdát, és nem lesz semmi probléma.”

Úgy látszik Hazardnak még azt is megengedték néha, hogy így viselkedjen, bár az akkori edző, José Mourinho előtt biztosan nem így történt volna a dolog.

Filipe Luís dokumentumfilmje azonban nagyon érdekes, szóval ha kedvelitek a futballt, akkor érdemes elmerülni benne kicsit jobban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás