promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gólparádéval kívánt „Áldott Karácsonyt!” a Barcelona – videó
Borítókép:  Lionel Messi rázza le magáról védőjét. Forrás: AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A La Liga 18. fordulójában a Barcelona az Alavés együttesét fogadta.

Hétközben kemény mérkőzést vívott a Király Kupában a Barcelona a Real Madrid ellen, az El Clásico „első félidejében” nem tudták döntésre vínni a dolgot a felek.

Azt egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a katalán labdarúgók lábában maradt a szerdai meccs, mert több nagy lehetőséget is kialakított, ám ezeket nem tudta gólra váltani. Sőt, a vendégek a VAR-nak is megköszönhették, hogy melléjük állt. Az volt az ember érzése, hogy a Deportivo Alavés játékosai úgy érkeztek erre a mérkőzésre, mint akik már előre bekalkulálták a vereséget így karácsony előtt. Úgy tűnt, hogy a Barca-szurkolókat sem mozgatta meg a meccs, ugyanis csak 63 ezren voltak Camp Nouban.

Luis Suárezt ez nem igazán érdekelte, hiszen a félidő elején, majd a végén is kiosztott egy-egy gólpasszt: az elsőt Antoine Griezmann, a másodikat Arturo Vidal kapta. A kettő között pedig a szurkolóknak játszott a katalán sztárgárda: egy csel itt, egy kötény ott, egy sarkazás amott.

A második félidőre mintha egy teljesen más Alavés érkezett volna meg. Néhány lehetőséget kihasználatlanul hagytak a vendégek, hogy majd Pere Pons gólt tudjon fejelni. Sőt, az egyenlítés is összejöhetett volna, de a ziccert végül nem sikerült értékesíteni.

Ezt nem hagyhatta szó nélkül a stadion közönsége, és itt-ott már felharsant a füttyszó. Észbe is kapott a Barca: előbb egy remek Messi-gólt láthatott a publikum, majd Suárez is értékesítette a saját maga által kiharcolt tizenegyest.

Lionel Messi egymást követő hatodik naptári évben érte el az ötven rúgott gólt.

A vendégeknek ezekre a találatokra már nem volt válaszuk, a Barcelona pedig megerősítette vezető helyét a tabellán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás