promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Salzburg tinisztárja sorra dönti a rekordokat, Ronaldót is beérheti
Borítókép:  FOTOSTAND / WASSMUTH / FOTOSTAND / DPA PICTURE-ALLIANCE
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A RB Salzburg játékosa, Erling Haaland ugyan még csak 19 éves, de már több rekordot is felállított a Bajnokok Ligájában.

Az RB Salzburg támadója, Erling Haaland ugyan még csak 19 éves, de teljesítményével kivívta a világ legnagyobb klubjainak figyelmét. A norvég játékos a 2019/2020-as idényben, minden sorozatot figyelembe véve (Bajnokok Ligája, bajnokság, kupa)

19 mérkőzést játszott, s ezeket 27 gólt rúgott és 7 gólpasszt osztott ki.

Csak a Bajnokok Ligájában az eddigi öt mérkőzésén nyolcszor volt eredményes, ami azt is jelenti: 37 percenként talál a hálóba – írja a Goal. S teszi mindezt egy olyan csoportban, ahol a Napoli, a Liverpool és Genk csapata szerepel. Haaland a BL legutóbbi körében a Genk csapatának talált be. Ez pedig azt jelenti, hogy

  • Haaland az első tinédzser, aki a Bajnokok Ligája és elődje, a BEK történében egymást követő öt mérkőzésen gólt szerzett.
  • a norvég labdarugó első öt BL-meccsén több gólt lőtt, mint bárki más idáig. Korábban Diego Costa és Harry Kane vezette ezt a listát. Mindketten öt mérkőzésen hétszer találtak be.
  • ha az utolsó csoportmérkőzésen, a Liverpool ellen is eredményes lesz, akkor ő lesz a második játékos (Cristiano Ronaldo után), aki mindegyik BL-csoportmeccsen gólt szerez.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás