promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nyomoz a rendőrség a Zalaegerszegen verekedő focidrukkerek után
Borítókép:  Nyugat
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Zalaegerszegen nyomozást indított a rendőrség garázdaság miatt, ismeretlen tettesek ellen. Mint ismert a ZTE és a Budapest Honvéd szurkolói a hétvégi futballmeccs előtt verekedtek össze.

Ahogy arról beszámoltunk, a hétvégi, Zalaegerszegi TE – Budapest Honvéd mérkőzés előtt a két tábor szurkolói közül többen úgy döntöttek, hogy rendeznek egy rendkívüli találkozót. Értesüléseink szerint 40 zalaegerszegi és 60 kispesti huligán csapott össze egymással. A budapestieket szombathelyi szurkolók is támogatták, akik ősi ellenségnek tekintik a zalaiakat, egyben az újpestiekkel ápolnak barátságot. 

 

Most az MTI érdeklődésére Tóth Evelin, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense jelezte, 

bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök a helyszínre, de mire megérkeztek, már vége volt a verekedésnek. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás