promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Élmény nézni a Juventus győztes gólját az Inter ellen – videó
Borítókép:  ALBERTO PIZZOLI / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Maurizio Sarri futballfilozófiája egyre inkább látszik a Juventuson, amely a hétvégén 2-1-re legyőzte az Internazionalét a Serie A 7. fordulójának rangadóján.

A Juventus csapatjátéka Maurizio Sarri regnálása alatt jóval látványosabb, mint volt az inkább pragmatikus felfogást képviselő Massimiliano Allegri alatt. Utóbbi szakembert sokszor épp az a vád érte, hogy hiába kapott minőségi játékosokból álló keretet, mégis a konzervatív felfogást választotta. Nem a támadást, hanem a védekezést kezelte prioritásként.

Persze, védekezni többféleképp lehet. Lehet úgy, ahogy azt tette Allegri, vezetés megszerzése után visszahúzva csapatát a saját térfelére, de lehet úgy is gondolkodni, ahogy azt Sarri teszi. A sokak által csak dohányzásáról ismert szakember a letámadás, a látványos, egy-két érintős játék híve. Gondolkodásmódja pedig egyre jobban látható a Juventus játékán.

A torinói együttes a Serie A 7. fordulójának rangadóján az Internationaléhoz látogatott, s nyert 2-1-re a csereként beálló Higuain góljával. Érdemes azonban megnézni, hogyan szerezte meg a győztes gólt az argetin támadó.

A Juventus a félpályánál kezdte a támadásépítést, tizenhatszor passzolt és kilenc különböző játékos ért hozzá a játékszerhez, mielőtt a labda hálót ért volna.

A torinói együttes még veretlen az olasz bajnokságban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás