promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hiába harcolt nagyot a Debrecen, pont nélkül mehet haza Fehérvárról – gólösszefoglaló
Borítókép:  Facebook.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Összefoglaltuk, hogy mi történt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati fordulójában.

Remekül kezdett a MOL Fehérvár FC, amely vezeti a tabellát és Kovács révén már a kilencedik percben megszerezte a vezetést.

A Debrecennek bő negyed órájába tellett, mire rendezte sorait, de ez olyan jól sikerült, hogy Adenji egyenlített is, sőt, a szünet előtt akár a vezetést is átvehette volna a vendégcsapat, ha a nigériai támadó másodszorra is betalál.

A fordulást követően kissé lassult a játék, a Fehérvár esélyeshez méltón mezőnyfölényben futballozott, de komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani. Az első izgalmas jelentere a 66. percig kellett várni, ekkor Hodzic tört be és lőtt laposan közepére, a labda pedig a fél debreceni védelmen átjutva Musliut találta meg, a hátvéd pedig közelről nem hibázott.

A folytatásban könnyedén növelhette volna előnyét a fehérvári együttes, de Hangya nagy helyzetben hibázott, míg Petrjak találatát lesről szerezte.

A Debrecen csak az utolsó pillanatokban tudta beszorítani riválisát, de az eredmény már nem változott.

A fehérvári együttese közel öt éve (2014. október 19. óta) nem veszített bajnokit a Debrecen ellen, azóta ez volt a 14. összecsapásuk az élvonalban, s immáron 13 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük a piros-kékeknek. A Debrecen sorozatban negyedik mérkőzésén szenvedett vereséget a bajnokságban, ehhez hasonló negatív szériára a 2012/13-as idény óta nem volt példa a klub életében, akkor zsinórban ötször kapott ki a hajdúsági gárda.

MOL Fehérvár FC–Debreceni VSC 2-1

Kisvárda Master Good–ZTE FC

Zuhogó esőben kezdődött a mérkőzés, az első félidő első felében nem volt nagy iram, többnyire eseménytelenül teltek a percek a felázott pályán. Gólszerzési lehetőség – előbb kisebb, majd nagyobb – a hazaiak előtt adódott, később mégis a ZTE szerzett vezetést az első esélyét kihasználva.

A szünet előtt még nehezebb helyzetbe került a Kisvárda, mert lerántás miatt büntetőhöz jutott a Zalaegerszeg és növelte is előnyét.

Két cserével próbálta meg felrázni csapatát Miriuta László, és csakhamar változott is a helyzet Grozav nagyszerű fejesével.

Élénkebbé vált az iram, majd Bolla Bendegúz egy percen belül kétszer kapott sárga lapot, így emberhátrányba került a Zalaegerszeg. A második szabálytalanságért járó szabadrúgáshoz Grozav állt oda, balról ívelt középre, Kravcsenko pedig egy csúsztatással egyenlített.

A Kisvárda azután is lendületben maradt, hogy azonnal kihasználta létszámfölényét, bő tíz perc múlva pedig már előnyben volt.

A második félidőre – melyben továbbra is erősen esett az eső – nagyon felpörgött a hazai csapat, góllal zárult akciói mellett is több helyzetet alakított ki. Semmi sem utalt arra, hogy nem tudja megnyerni a mérkőzést – főleg, hogy második sárga lapját követően Devecserit is kiállította a játékvezető –, de Hej Viktor kezezése miatt büntetőhöz jutott a ZTE és kettős emberhátrányban egyenlített.

Később kezezést láttak a hazaiak is, kétszer is elmaradt büntetőt vitattak, a vezetőedző, Miriuta annyira vehemens volt, hogy sárga lapot kapott. A Kisvárda az utolsó pillanatig támadott a csaknem 100 percig tartó, mozgalmas összecsapáson, de nem tudta visszavenni a vezetést.

Kisvárda Master Good–ZTE FC 3-3

Paksi FC–Kaposvári Rákóczi FC

A Paks kezdte jobban a találkozót, tíz perc elteltével mégis a Kaposvár előtt adódott két nagy helyzet, de mindkét esetben bravúrral hárított Holczer. A játékrész derekán ismét a hazaiak irányítottak és futballoztak veszélyesebben, csakhogy egy szabadrúgást követően Hegedűs fejes góljával mégis a vendégek kerültek előnybe. A góltól nem változott a játék képe, a Paks támadott, de egyenlítenie nem sikerült a szünetig.

Ami az első 45 percben nem jött össze, az azonnal sikerült a folytatás elején, ugyanis Remili 1-1-re alakította az állást.

A hazaiak lendületben maradtak, de vezetésükhöz Pogacsics óriási hibája is kellett, mivel „bevédte” Windecker távoli lövését.

A Kaposvár sokáig hátrányban sem tudott újítani, az utolsó tíz percben viszont nagy nyomás alá helyezte a paksi kaput, de csak kapufáig jutott, így az összességében agilisabban és támadóbb szellemben játszó tolnaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.

A tolnaiak két vereség után tudták ismét begyűjteni a három pontot az élvonalban.

Paksi FC–Kaposvári Rákóczi FC 2-1

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia

Az első félidő javarészt eseménytelenül, már-már unalmasan telt, igaz, az első 20 perc után egy rövid időre beszorult a saját kapuja elé a hazai együttes, de a vendégek igazán nagy gólhelyzetbe nem tudtak kerülni.

A második félidő első harmadában nem változott a játék képe, ugyanakkor úgy tűnt, a Puskás Akadémia irányítja a meccset, a DVTK leginkább az ellentámadásokban bízhatott. Az utolsó negyedórához érve a hazaiak az egyik kósza támadásukból be tudták venni az ellenfél kapuját, a vendégeknek pedig nagy erőket kellett mozgósítaniuk az egyenlítésért.

Végül a ráadásban sikerrel jártak, és a 91. percben szerzett – lesgyanús – góljukkal egy pontot el tudtak vinni Diósgyőrből.

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 1-1

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC

Tíz perc elteltével már egyértelműen az Újpest irányított, de a szélekről – elsősorban jobbról – érkező beadások, centerezések után csak ritkán sikerült helyzetet kidolgoznia. A vendégektől eleinte villanásokra még futotta ugyan, később viszont egyre inkább beszorultak a térfelükre, képtelenek voltak támadást indítani. A 43. percben mégis ők szereztek vezetést Berecz Zsombor látványos kapáslövésével. Szöglet után a hosszú oldalra átívelt labdát a mezőkövesdi középpályás 17 méterről vágta egyből a kapu jobb oldalába úgy, hogy lövése öt újpesti játékos között talált utat.

A szünet után még nyomasztóbb lett a hazaiak mezőnyfölénye, de az újpesti játékosok rengeteg technikai hibát követtek el, így Szappanosnak nem akadt komolyabb védeni valója. A kövesdiek a hajráig fegyelmezetten szállták meg térfelüket, az utolsó tíz percre azonban néhány kontra erejéig kinyíltak, és a 90. percben Silye Erik találatával eldöntötték a mérkőzést, Koszta Márk szépítő gólja már későn érkezett.

A Mezőkövesd 12. alkalommal találkozott az Újpesttel, amelyet másodszor tudott legyőzni, másodszorra is vendégként.

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-2

A Budapest Honvéd vasárnap, 16 órától fogadja a Ferencvárost.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás