promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az AC Milan továbbra sem tudja legyőzni városi riválisát – videó
Borítókép:  ünneplő Inter-játékosok. Forrás: AFP/Marco Bertorello
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az AC Milan 2016 januárjában hagyta el győztesen a játékteret, ha az Inter volt az ellenfél.

A derbi 224. felvonását rendezték meg szombat este Milánóban.

Az Inter hiába volt „idegenben” a San Siróban, támadólag lépett fel, így nem volt véletlen, hogy Gianluigi Donnarummának bravúrt is be kellett mutatnia. A túloldalon, a Milan csak egy lesgólig jutott. A többi mutató kiegyenlített mérkőzésre utalt, egyik csapat sem tudta rákényszeríteni akaratát a másikra.

A második félidő elején egy trükkös szabadrúgással előnybe került az Inter: a labda megpattant Rafael Leo sarkán. Természetesen most is igénybe vették a VAR segítségét, aminek köszönhetően hátrányba került a Milan.

[[galeria]]

A hazai gárda nem tudott nyomást kifejteni ellenfelére. Sőt, helyzetet sem tudott igazán kialakítani. Az Inter pedig magabiztos védekezéssel és gyors kontrákkal operált. Egy ilyennek a végén, a nyáron a Manchester Unitedtől szerződtetett Romelu Lukaku gólt fejelt, és ezzel le is rendezte a 224. derbit.

A Milan négy forduló után két győzelemmel, és két vereséggel áll a tabellán, míg az Inter továbbra is száz százalékos.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás