promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Ferencváros kiütötte Böde Daniékat – gólösszefoglaló
Borítókép:  fradi.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Összefoglaltuk, hogy mi történt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati fordulójában.

A találkozó előtt Böde Dánielt köszöntötték, aki először lépett pályára előző csapata, a Ferencváros ellen azt követően, hogy nyáron hét év után visszatért Paksra. A csapatkapitány a Paks színeiben a 150., összességében a 350. élvonalbeli összecsapását játszotta.

A mérkőzés elején hol az egyik, hol a másik együttes irányított, mindkét kapusnak egy kisebb védést kellett bemutatnia. Fél óra után érezhetővé vált a fővárosiak mezőnyfölénye, amely gyorsan gólokká is érett: előbb Nguen kiugratása után Zubkov volt eredményes, majd a norvég szélső használt ki egy nagy paksi védelmi megingást. Noha a Paks előtt is adódott nagy lehetőség a szünetig Könyves révén, a hazai csapat nem tudott faragni a hátrányából. Sőt, Szabó szabálytalansága után Varga Roland büntetőből gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát.

A fordulást követően is a Ferencváros uralta a játékot, amelyet sok apró szabálytalanság tördelt. A fővárosi együttes a második játékrészben már a hétközi kupaszereplésre tartalékolt – bár Varga révén szabadrúgásból növelni tudta előnyét –, a hajrára tíz főre fogyatkozó Paks pedig nem tudott élni kevés kínálkozó lehetőségével.

Paksi FC–Ferencvárosi TC 0-4

Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE

Alapvetően kiegyenlített, de nem túl látványos küzdelmet hozott az első félidő, melynek hajrájában a DVTK fokozta a nyomást, és ennek eredményeként meg is szerezte a vezetést. A szünetig és a fordulás után igyekezett az egyenlítés érdekében változtatni a ZTE, amely azonban Devecseri Szilárd kiállítása után már nemcsak gól-, hanem emberhátrányban is volt.

A négy mérkőzés óta nyeretlen hazaiak elsősorban az eredmény megtartására törekedtek, míg a vendégeknél nem volt meg a recept arra, hogy kevesebb mezőnyjátékossal hogyan egyenlítsenek. Az utolsó percekre ráadásul csak kilenc zalai futballista maradt a gyepen, így végül maradt az egygólos diósgyőri siker.

A miskolciak kispadján így nyertes meccsen mutatkozott be Feczkó Tamás vezetőedző, aki Fernando Fernandezt váltotta.

A DVTK sorozatban négy elveszített bajnoki mérkőzés után győzött ismét, míg a ZTE augusztus 17. után kapott kis újra az NB I-ben.

Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE 1-0

Budapest Honvéd–MOL Fehérvár FC

A jó iramú, küzdelmes első félidőben a kapuk csupán egy-egy alkalommal forogtak veszélyben, miután a támadásokat egyik csapat sem tudta lövéssel befejezni. Az első húsz percben a fehérváriak voltak aktívabbak, utána azonban kiegyenlítődött a mezőnyjáték.

A szünet után energikusabb kispesti csapat érkezett, ennek köszönhetően a hazaiak irányították is a játékot, de komolyabb helyzetet változatlanul nem tudtak kidolgozni. Csakúgy, mint a több hibával játszó vendégek. A második félidő közepén egy cserével egyben szerkezetet is váltott a Fehérvár, a súlypont pedig áthelyeződött a kispestiek térfélre. A Honvéd idővel reagált erre, de a 82. percben remek akció végén Hodzic góljával mégis vezetést szerzett a vendégcsapat. A hajrában a Honvéd hiába frissített két cserével, a ráadásban csak kapufáig jutott, egyenlítenie már nem sikerült.

A Honvéd ötödször kapott ki ebben a szezonban a bajnokságban, a fehérvári együttestől pedig sorozatban a hetedik vereségét szenvedte el.

Budapest Honvéd–MOL Fehérvár FC 0-1

Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC

Ugyan az első negyvenöt percre nem lehetett azt mondani, hogy eseménytelen lett volna – a Mezőkövesd egy szép szögletvariációból viszonylag korán vezetést szerzett –, a legérdekesebb pillanatok mégis a lefújást követően alakultak ki.

A futballisták a játékoskijáróban kakaskodtak egymással, a biztonsági emberek is odarohantak, az eset miatt a játékvezető pedig mindkét oldalon kiosztott egy-egy sárga-, illetve piros lapot. A fordulást követően néhány perccel a csereként pályára lépő Tischler egyenlített, de nem sokkal később a vendégeknél Zizivadze duplázott.

A georgiai támadó közel állt a mesterhármashoz, de a félidő derekán hiába lépett ki ziccerben, Felipe hatalmas bravúrral meccsben tartotta a hazaiakat. A 74. percben Tischler kis híján másodszor is egyenlített, fejese azonban a lécen csattant.

A hajrában a hazaiak nagy erőket mozgósítottak a pontmentés érdekében, de a Mezőkövesd kivédekezte az utolsó perceket.

Kuttor Attila együttese ezzel idegenben továbbra is százszázalékos, idénybeli ötödik győzelmével pedig hárompontos hátránnyal továbbra is második a listavezető MOL Fehérvár mögött.

Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC 1-2

Újpest FC–Debreceni VSC

Az Újpest kezdett jobban, a 23. percben a nigériai Haruna Garba góljával mégis a vendégek szereztek vezetést, és előnyüket megtartották a szünetig.

A második félidőben eleinte mindkét oldalon adódtak kisebb lehetőségek, majd a csereként beállt Koszta Márk egyenlített.

A hajrában egy gyors gólváltás után úgy tűnt, döntetlen lesz a végeredmény, ám a hosszabbítás perceiben Kosztát buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Feczesin Róbert értékesítette, így végül a pontosabban támadó újpestiek győztek.

A fővárosiak legutóbb április elején nyertek bajnoki meccset házigazdaként, azóta három döntetlen és három vereség volt a mérlegük.

Újpest FC–Debreceni VSC 3-2

Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi FC

A mérkőzés elején valamelyest a Kaposvár volt aktívabb, komoly lehetőség azonban egyik kapu előtt sem alakult ki. Idővel a felcsútiak kerültek meddő mezőnyfölénybe, de nem tudták átjátszani a vendégek védelmét, így az első bravúrra közel fél órát kellett várni, akkor a kaposvári hálóőr egy megpattanó labdát hárított.

A folytatás nagy vendég helyzettel, majd rögtön utána válaszként Vanecek duplájával kezdődött.

Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsolat az újonc, azonban nem sikerült szépítenie, az idő múlásával pedig alább hagyott a lendülete, így a hazaiak könnyedén őrizték meg előnyüket.

Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi FC 2-0

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás