promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vettel őrültsége ellenére Leclerc behúzta a Ferrari hazai versenyét – videó
Borítókép:  Charles Leclerc. Forrás: AFP/Miguel Medina
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában, miután Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.

[[adv]]

A rajtot a másodikként induló Hamilton kapta el a legjobban, de a hosszú egyenesben nem tudott a pole pozícióból startoló Leclerc elé kerülni az első kanyarban. A rajt vesztese a német Sebastian Vettel volt, akit megelőzött Nico Hülkenberg, akitől aztán gyorsan sikerült visszavenni a negyedik pozíciót.

Vettel azonban ezután elkövette pályafutása egyik legnagyobb hibáját, pont a Ferrari hazai pályáján. A négyszeres vb-győztes vezetői hibát követett el, megpördült, majd egészen hihetetlen és amatőr módon, a nagy sebességgel érkező Lance Stroll (Racing Point) elé hajtott vissza a pályára. A két versenyautó összeért, Vettel Ferrariján megsérült az első vezetőszárny, amelyet ki kellett cserélni, míg Strollnak ugyan nem kellett a boxba hajtania, de számos pozíciót veszített az ütközés miatt.

Percekkel később Vettel és Stroll is büntetést kapott: a német pilótának tíz másodpercet kellett eltöltenie álló helyzetben a boxban – ez a legszigorúbb büntetés, amit a futam közben kioszthat a versenybíróság –, a kanadai versenyzőt pedig boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, mert úgy látták, hogy a Vettellel történt ütközés után ő sem biztonságosan hajtott vissza az aszfaltra.

A 19. körben Hamilton a második helyről a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később az élen álló Leclerc is így tett, és éppen hogy vissza tudott érni Hamilton elé a pályára. Két körrel később a brit címvédő megtámadta a monacóit, aki azonban nagyon határozottan, kissé agresszívan kivédte az előzési próbálkozást. Leclerc-t ezért figyelmeztette a versenybíróság – fekete zászlót kapott – jelezve ezzel, hogy több ilyen manővert már nem hajthat végre büntetlenül.

A folytatásban Hamilton tovább szorongatta Leclerc-t, kettejük között a különbség 6-8 tizedmásodperc között ingázott, de a brit arra panaszkodott a csapatrádión, hogy a monacói rivális

„szupergyors az egyenesekben”.

A hajrá kezdetére Bottas utolérte az élen száguldozó kettőst, és Hamilton hibáját kihasználva a 42. kör elején feljött másodiknak, ezzel lehetősége nyílt arra, hogy a győzelemért támadja Leclerc-t. Ezt a finn pilóta meg is próbálta, de nem járt sikerrel.

A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása második futamgyőzelme, múlt vasárnap a Belga Nagydíjon ünnepelte karrierje első sikerét. Monzában legutóbb kilenc évvel ezelőtt, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsóval a volánnál aratott sikert a Ferrari.

Leclerc mögött a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett a második, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik helyen.

A vb két hét múlva folytatódik Szingapúrban.

[[galeria]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás