promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Forma-1: taroltak a Ferrarik a Belga Nagydíj időmérőjén
Borítókép:  Charles Leclerc. Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

[[adv]]

Charles Leclerc pályafutása, egyben idei harmadik edzéselsőségét érte el Spa-Francorchamps-ban. Mellőle csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel indulhat. A pénteki első és második, illetve a szombati harmadik szabadedzésen is ők ketten álltak az első és a második helyen, a Ferrarik tehát továbbra is kézben tartják a Belga Nagydíjat.

A harmadik helyen az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben jelenleg is az élen álló brit Lewis Hamilton végzett, a negyedik pedig a csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett.

Hamilton autója egy kicsúszás miatt némileg megrongálódott a harmadik szabadedzésen, és a szerelők nem végeztek a javításával az időmérő kezdetéig, ám a körülmények nekik kedveztek. A lengyel Robert Kubica autójában kigyulladt a Mercedes-motor, ezért megszakították az időmérő első fázisát, és az újraindításnál már a címvédő is ott volt a mezőnyben.

A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik.

[[galeria]]

A teljes rajtsorrend:
1. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

6. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Lando Norris (brit, McLaren)

7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

8. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

9. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

10. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás