promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
UEFA=Mafia – piro akció a Szabadság-hídon a Honvéd-ultráktól
Borítókép:  Facebook/1909foto.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Honvéd-drukkerek kivonultak a Szabadság-hídra csütörtökön, s egy óriási molinóval illetve görögtüzekkel üzentek az UEFA-nak a craiovai Európa-liga botrányt követő döntésük miatt. 

[[adv]]

Ismert, hogy az UEFA, vagyis az Európai Labdarúgó Szövetség annak ellenére sem zárta ki a Budapest Honvéd Európa-liga ellenfelét, az Universitatea Craiovát, hogy a romániai visszavágón folyamatosan gyűlölködő rigmusok harsantak fel a hazai szektorokban, a játékvezetőt pedig megdobták egy hanggránáttal, s le is kellett cserélni.

A Honvéd fellebbezett a döntés ellen, a klub tulaja azonban elmondta, az UEFA válaszul még a kispestiek ellen is eljárást indított szurkolói kihágások miatt.

A Honvéd-drukkereknél betette a kaput a szervezet kifogásolható lépéseivel, s egyedi akcióra szánták el magukat. Kivonultak a Szabadság-hídra, egy óriási, angol nyelvű molinón kürtölték világgá véleményüket az UEFA-ról (UEFA=Mafia), majd begyújtottak egy piros-zöld piroerdőt.

Elég látványosra sikeredett.

Ami egyébként durva, hogy a Kispest Honvéd hivatalos Facebook-oldalán megváltoztatták a logót UEFA=mafiásra, s persze közölték az ultrák akciójáról a fotókat. 

A Craiova fellebbezett az UEFA zárt kapus büntetése ellen, amit kapott, s így szurkolók előtt fogadta az AEK Athén együttesét. Az odavágón a görögök nyertek 2-0-ra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás