promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hosszában ússzák át a Balatont, végtaghiányos gyerekekért
Borítókép:  A Balaton átúszása keresztben sem olyan egyszerű, hát még hosszában (AFP/Kisbenedek Attila)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vb-bronzérmes pólós is nekivág hosszában a Balatonnak, Kis Pingvinek kísérik. Az átúszás számokban is hatalmas teljesítmény lesz így, a kilométert, a karcsapásokat vagy a vízben töltött időt nézve. 

[[adv]]

Átúszni a Balatont, keresztben sem egyszerű, mégha évente több ezer embernek sikerül is. De, aki volt már, az tudja, hogy milyen a közepén, főleg hullámos időben, amikor átkozottul nem közelít az egyik part, és nem távolodik a másik, valamint

végtelennek tűnő ideig úgy érzed, hogy soha nem érsz oda. 

Ez alapján hosszában nekiindulni... Ha van is már rá néhány pálda, minden tiszteletünk annak, aki belevág. Ilyen irányban a Balaton már tenger méretű, sőt már önmagában a nyugati medencéje is az, Keszthely és Tihany között.

Keszthelytől pedig végképp nem lehet ellátni Keneséig, ez olyan tenger feeling. 

Hárman nekilátnak mégis, valamikor július 8. és 11. között, ahogy az időjárás engedi. A Balatoni Pingvineket a honlapjuk alapján nemes cél viszi előre már a felkészülés során is, hát még élesben, hiszen 

a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványnak tornaterem kialakításához gyűjtenek, amely speciális gyakorlatokra lesz alkalmas. 

[[cikk]]

Menczinger Melinda a testvérével, Katával és Török Fannival vág neki a beláthatatlannak. (Kata olimpiai 4., vb-bronzérmes vízilabdázó). A Kis-Pingvin úszó és vízilabdázó gyerekei is elkísérik őket, a kisebbek az év eleje óta erre készülnek, nagyon. 

77 kilométer, 900 ezer karcsapás, 34 óra úszás vár rájuk.

Segít nekik egy 40 fős stáb, hat kísérőhajó és reményeik szerint (valamilyen formában) kétmillió néző, szurkoló. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás