promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„A játékvezető bűnöző” – soha nem látott véget ért a bundameccs
Borítókép:  diagonales.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az argentin harmadosztályban a feljutásról döntő mérkőzést végig sem játszották, ugyanis a vendégcsapat a részrehajló játékvezetés ellen a földre ülve tiltakozott. A csapat elnöke bűnözőnek nevezte a sporit, és azt mondja, hogy a korrupt szövetség által szervezett bajnokságokban értelmetlen elindítani a csapatát. Így ők többé nem játszanak.

[[adv]]

Az argentin harmadosztály meccsei közül azért viszonylag ritka alkalmakkor szemezgetünk, most muszáj megtennünk. A San Jorge de Tucumán a Club Atlético Alvarado otthonába látogatott hétfőn – 1400 kilométert utazott a csapat –, hogy kiharcolja a feljutást a második vonalba. A meccset azonban nem játszották végig, egészen szokatlan közjáték nyomán vetett véget a játékvezető a mérkőzésnek.

A zöld mezes vendégeknek az első félidőben összesen hat sárga lapot osztott ki a spori, emellett két játékost el is küldött zuhanyozni. Az Alvarado ráadásul a vezetést is megszerezte.

A San Jorge de Tucumán játékosai valószínűleg az öltözőben úgy döntöttek, elegük van a szerintük teljesen részrehajló játékvezetésből, s a tettek mezejére lépnek. Alig telt el pár perc a második játékrészből, amikor néma tiltakozásként szinte vezényszóra a földre huppantak a futballisták, s ülve várták meg, amíg a spori lefújja a mérkőzést. Az Alvarado 91 év után jutott fel ezzel a másodosztályba.

Marcelo Sáez, a vendégcsapat elnöke a Cadena 3 nevű argentin rádiónak azt mondta, nem gondolták, hogy ez a pillanat eljöhet, de be se neveznek többé a harmadosztályba, mert a meccset szervező argentin szövetség tevékenysége minősíthetetlen. Szerintük egyértelmű csalás történt, mert míg ők csak egy pár éve létező csapat, az Alvarado közel 100 éve működik, s emiatt nekik kellett feljutniuk.

„Súlyos helyzetet éltünk át, ám teljesen tehetetlenek voltunk. A játékosok a szünetben sírtak az öltözőben. A játékvezető egy bűnöző. Nem tudom, hogy a szövetség vezetői meddig folytathatják, amit művelnek, de a bajnokságok végeredménye irányított. Ezzel meggyalázzák a futballt, így nem lehet játszani”

– mondta a sportvezető a clarin.com tudósítása szerint.

Ricardo Tapia szavai alátámasztják az elnök állítását, miszerint a meccs eredményét előre eldöntötték.

„Miközben a játékvezető vezette a meccset, azt mondta nekünk, ki fog ejteni minket.”

A botránynak itt vélhetően még nincs vége, a labda a szövetség térfelén pattog.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás