promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sting tudott valamit, a Barca BL-elődöntője megint döbbenetes lett
Borítókép:  Thiagus Petrus piroslapja a legrosszabbkor jött a Barcelonának (AFP/DPA/Marius Becker)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez az esztendő a Barcelona hihetetlen BL-elődöntőiről lesz híres, fociban és kézilabdában is. Miután a drukkerek néhány hete átélték, csapatuk hogyan tud kiesni a futballpályán 3-0-ás előnyről Liverpoolban, most Kölnben ismét egy megnyertnek hitt párbaj végén várt rájuk döbbenetes élmény. 

A Barcelona szinte végig kézben tartotta a Vardar Szkopje elleni elődöntőt kézilabdában, a kölni BL-négyesdöntő első napjának második csatájában, csak a végét nem sikerült. Teljesen egyértelműnek tűnt 45-50 percig, hogy a Barca lesz a Veszprém ellenfele a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléban, szinte folyamatosan

4-5-6-7 góllal vezetett, negyed órával a vége előtt még 25-19-re.

Mi magyarok tudjuk, (bár nem tudnánk), hogy az utolsó negyed órában még mi minden történhet akkor is, ha 6 góllal vezet egy együttes, hiszen a 2000-es sydney-i olimpia női fináléjában éppen ekkora előnye volt női válogatottunknak Dánia ellen. Hiába. 

Most a Vardar egyre jobban vérszemet kapva feljött, a hajrá előtti percekben pedig, amikor már látszott, hogy akár utol is érheti a Barcát, a volt szegedi Thiagus Petrus, a védelme kulcsembere – jogtalanul – piros lapott kapott. Más kérdés, hogy a baj inkább elől volt,

hiszen 13 percen át csupán egy gólt lőtt a Barca,

és 25-19-ről végül 27-29-re végezve elbukta az elődöntőt. A Veszprém így a 2017-es győztes Vardar Szkopjéval játszik a döntőben. 

A Macedóniában koncertező Sting pedig – mint a héten kiderült a hírek alapján – mégis jól döntött, hogy vasárnap később kezdi a koncertjét, hogy a macedónok láthassák a BL-döntőt kézilabdában.

Pedig nagyon úgy tűnt, nem lesznek érdekeltek benne. 

[[ciki]]  

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás