promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem nyerték meg a Magyar Kupát, kivágták az edzőt
Borítókép:  Supka Attila. Forrás: Népszava/Molnár Ádám
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jövőre már nem Supka Attilának hívják a Budapest Honvéd focicsapatának edzőjét.

A klub honlapján hétfőn megjelent kommüniké szerint a klubvezetőség egyeztetett a jövőről a szakemberrel, ezután Lóránth Zoltán ügyvezető igazgató megköszönte Supka Attilának, hogy vezetésével a kispestiek az elmúlt két idényben mindkétszer nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végeztek az OTP Bank Ligában, a 2018/19-es szezonban pedig bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.

A klubvezető hozzátette, a tulajdonosok által meghatározott stratégiai célok elérése érdekében más szemléletű vezetőedzővel képzelik el a jövőt.

Supka 2017 decemberében váltotta a holland Erik van der Meert a kispadon, irányításával a fővárosi együttes mindkét szezonban negyedik helyen zárt. A szombati kupadöntőben a kispestiek 2-1-re kaptak ki a MOL Vidi FC-től.

A Honvéd elsőszámú kapusát is elvesztette, Gróf Dávid ugyanis a bajnoki címvédő Ferencvároshoz írt alá három évre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás