promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nemsokára vehetünk jegyet az Európa-bajnokság budapesti meccseire
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Európa-bajnokságok hatvanadik évfordulója alkalmából különleges keretek között, 12 városban rendezik a 24 válogatottat felvonultató kontinensviadal 51 mérkőzését. A torna június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont.

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságból négy meccset lehet majd élőben Budapesten megtekinteni: három csoportmérkőzést, valamint egy nyolcaddöntőt. Az UEFA három kategóriában árul majd jegyeket. Lesz 30, 75 és 125 eurós is. Szóval a legolcsóbb jegyekhez körülbelül tízezer forintért tudunk majd hozzájutni.

Az UEFA elmondta azt is,hogy hárommillió belépő lesz elérhető a szurkolók számára, ami rekordot jelent. Az értékesítés első fázisa június 12-től július 12-ig tart. Másfélmillió jegy találhat gazdára ezen idő alatt.

A második fázisban további egymillió jegy lesz kapható a tornára kvalifikált csapatok szurkolói számára. Ezeket a jegyeket a november 30-án sorra kerülő sorsolás után kezdik árulni. Az utolsó szakasz jövő áprilisban kezdődik, miután március 26. és 31. között a pótselejtezőkön eldől, melyik négy csapattal válik teljessé a mezőny.

A jegyeket kizárólag az euro2020.com/tickets oldalon tudjuk beszerezni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás