promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt Hosszú Katinka is küzdene: irány a Műszaki úszva, a Dunán át
Borítókép:  indafoto.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Budapest Urban Games a nagy érdeklődése tekintettel augusztusban harmadszor is megszervezi a budapesti Duna-átúszást. A tömeg a volt Közgáz épületétől akar majd átjutni a Műegyetem rakpartra.

Rendkívül népszerű volt az előző két budapesti Duna-átúszás, úgyhogy jön a harmadik, a Budapest Urban Games szervezi. Az első átúszáson kétszázan, a tavalyin már mintegy ötszázan vettek részt. 

Az indulókat Újhelyi Botond „Edzőbá” vezeti augusztus 31-én, a biztosítást a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kipróbált emberei végzik. Az úszóknak a Szabadság híd pesti hídfőjétől kell indulniuk a Műegyetem rakpart felé.

Azért azt mindenkinek tudnia kell, aki úszógatyát húz, hogy ez nem egy délutáni kiskör a Balatonban. Nagyjából 450 métert kell megtenni igen erős sodrásban (nagyjából 10 km/h). Ha valaki nem ér át a kijelölt vízi folyosón belül a túlpartra, azt kimentik a vízből.

Előzetesen mindenkinek be kell fizetnie ötezer forintot, s ha megjelenik a verseny napján, és elrajtol, visszakapja a „kauciót”. Az amatőröknek egy hónaposnál nem régebbi háziorvosi igazolásra is szükségük lesz, a profi úszóknak pedig egy hónapnál nem régebbi sportorvosira.

A dobogósok érmet és egyéb támogatói ajándékokat kapnak.

Nevezés itt!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás