Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Harmadik lett a Loki, megmenekült a Kisvárda, kiesett az MTK

Sport & Szabadidő

Promotions via MTI - 2019.05.19. 21:45

Összefoglaltuk, hogy mi történt a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi, záró fordulójában.

Veszélyes paksi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, az első nagy helyzet a korábban Debrecenben játszó Könyves előtt adódott. A folytatásban négy perc alatt kétgólos előnyre tett szert a DVSC, majd a Paks szépítő találatát követően Szécsi a második gólját is megszerezte.

A második félidő elején büntetőből tovább növelte előnyét a hazai csapat, amely ezt követően kényelmesebb tempóra váltott, a paksiak pedig már nem sok veszélyt jelentettek a Loki kapujára.

A DVSC győzelmével a harmadik helyen végzett, és így indulhat az Európa-liga selejtezőjében. A debreceniek bronzérmét a találkozó utolsó perceiben vastapssal ünnepelte a közönség.

Debreceni VSC – Paksi FC 4-1

Kisvárda – Mezőkövesd-Zsóry FC

Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, a labdát többet birtokolta a hazai csapat, de aztán valamelyest kiegyenlítődött a játék. A félidő derekán a Kisvárdának sikerült megszereznie a vezetést, és előnnyel vonulhatott a szünetre, ebben pedig nagy szerepe volt Felipe kapusnak, aki több alkalommal is hárítani tudott.

Fordulás után negyedórának sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a görög Sztavrosz Cukalasz ismét gólt szerezzen. A kisvárdai szurkolók már a 80. percben elkezdték megünnepelni a bennmaradást kiharcoló csapat játékosait, a drukkerek jó hangulatát pedig az sem rontotta el, hogy a hajrában szépített a Mezőkövesd.

A sorozatban öt nyeretlen hazai bajnoki után győztes Kisvárda a kilencedik, a Mezőkövesd a hatodik helyen zárt az OTP Bank Liga 2018/2019-es idényében.

Kisvárda – Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1

MTK Budapes – Budapest Honvéd

Az első húsz percben egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni és a kapuk sem forogtak veszélyben, utána viszont egy perc alatt 1-1-re módosult az állás. Előbb Holender Filip ziccerből szerzett vezetést a vendégeknek, Lencse László pedig a kispesti védelem határozatlanságát kihasználva egyenlített. A szünet előtt a Honvéd vette át a kezdeményezést, de a kapura nem jelentett veszélyt.

A második félidő elején Kanta József második sárga lapját is begyűjtötte, így létszámban megfogyatkozott az MTK. Ezt öt perc alatt góllal használta ki a Honvéd - Djordje Kamber volt eredményes -, amely azt követően próbálta eldönteni a meccset. Ez azonban majdnem megbosszulta magát: a tíz emberrel játszó MTK részéről Ulysse Diallo ziccert hibázott - a csatár lövését Kamber mentette a gólvonalról -, majd Lencse lőtte a kapu fölé a büntetőt. A találkozó a 76. percben dőlt el, akkor a csereként tíz perce pályán lévő David N'Gog volt eredményes. A hátralévő időre így már nem volt jellemző az addigi paprikás hangulat, a végeredményt aztán N'Gog állította be a 92. percben.

Az MTK legutóbbi hat mérkőzésén pont nélkül maradt, míg tavasszal a hét hazai mérkőzéséből hatot veszített el.

MTK Budapest – Budapest Honvéd 1-4

Szombathelyi Haladás – MOL Vidi FC

A vasárnapi mérkőzés mindkét csapat számára tét nélküli volt, mert a múlt héten eldőlt, hogy a hazaiak utolsóként búcsúznak az élvonaltól, a székesfehérváriak második helye pedig már korábban biztos volt.

A mérkőzés elején úgy tűnt, a Haladásnak fontosabb, hogy jó eredményt érjen el, és szépen búcsúzzon. A hazai csapat többet kezdeményezett, igyekezett végigvinni a támadásait, eljutott kapura lövésekig, míg a székesfehérváriak átengedték a területet. Az iram eléggé visszafogott volt, az első félidő komolyabb helyzet nélkül zajlott le.

A második játékrész mozgalmasabban alakult, mindkét oldalon akadt gólszerzési lehetőség, Fiola egy ütközés után vérző fejjel hagyta el a pályát, néha pedig egy-egy bírói tévedés borzolta a kedélyeket. A Haladás a játékrész közepén előnybe került, de a vendégcsapat egy szöglet utáni öngóllal egyenlített, így végül nem jött össze a hazai győzelem.

A Haladás először szerzett pontot a mostani idényben a Vidi ellen, amely az előző két alkalommal 2-0-ra, illetve 1-0-ra győzött.

Szombathelyi Haladás – MOL Vidi FC 1-1

Diósgyőri VTK – Újpest FC

Látszott, hogy mindkét együttes számára komoly tétje van a találkozónak, mivel a lelátók szinte teljesen megteltek, a csapatok pedig egyaránt gólra törően kezdtek, de a pontatlan befejezések miatt a kapusoknak eleinte nem akadt dolguk. A vendégek ugyan tíz perc után betaláltak, de a nigériai Solomon lesről fejelt a kapuba. Később valamelyest visszavettek a tempóból a játékosok, leginkább mezőnyben folyt a játék. Félóra elteltével az Újpest több veszélyes akciót vezetett, s bár a vendéggól érett, mégis a hazaiak szereztek vezetést Tajti Mátyás távoli lövésével.

A szünetet követően eléggé álmosan folytatódott a találkozó, amely aztán megélénkült, amikor az Újpest közel került az egyenlítéshez: Rácz parádés mozdulattal a keresztlécet találta el. Ezt követően lendületben maradtak a fővárosiak, nyomást gyakoroltak a hazai kapura, de komoly helyzetig nem jutottak. Az idő múlásával egyre veszélyesebbé váltak a hazai kontrák, és a miskolciaknak sikerült is eldönteniük a találkozót, amikor a 81. percben egy kipattanót értékesített az egy perccel korábban becserélt Korbély Kristóf. Az utolsó percekben Prosser Dániel a sokadik helyzetét is kihagyta, de a kegyelemdöfés nem maradt el, mert a hosszabbításban Hasani is gólt szerzett. Összességében megérdemelten nyert a jobban összpontosító DVTK.

Diósgyőri VTK – Újpest FC 3-0

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC

Lendületesen kezdett a bajnok Ferencváros, többször beszorítva a hazaiakat a kapujuk elé. A második negyedóra elején kijött a szorításból a Puskás Akadémia és Sós Bence ziccerénél közel járt a vezetés megszerzéséhez. A zöld-fehérek tovább támadtak és csak Nyikolaj Szignyevicsen múlt, hogy nem lőttek gólt, a fehérorosz támadó egy beadás után néhány méterről a hazai kapusba lőtt.

A fordulást követően megszerezte a vezetést a felcsúti csapat, egy előreívelést követően Nagy Zsolt lőtt a kapuba. A Ferencváros nem sokkal később Davide Lanzafame góljával egyenlített: Hegedüs Lajos lábbal hárította a büntetőt, ám a kipattanót az olasz csatár az üres kapuba passzolta. A folytatásban mindkét együttes küzdött a győzelemért, de újabb gól már nem esett, így maradt az igazságos döntetlen.

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-1

A bajnokság gólkirályi címén ketten osztoznak: a ferencvárosi Davide Lanzafame, és a Budapest Honvéd játékosa, Holender Filip.

Borítókép: Kisvárda Master Good játékosai, miután a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában 2-1-re győztek a Mezőkövesd Zsóry FC ellen a kisvárdai Várkert Stadionban 2019. május 19-én. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Vissza a főoldalra.
Anekdoták sora maradt ránk a 20 éve játszott, őrületes BL-döntőről