„Tűzön, vízen át Magyarországért!”

Két év híján, majd három évtizede voltam életem első magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésén. Aztán több mint tíz évet kellett várni arra, hogy édesapám nélkül is lássak élőben magyar focit. Akkor azonban szerencsés voltam, hiszen Gera Zoltán a szemem előtt lőtt klasszikus mesterhármast a máltaiaknak. A volt ferencvárosi kedvenc teljesítménye pedig megerősített abban, hogy magyar focifanatikusként kötelességem válogatott mérkőzésekre (is) járni.

Nagyon sok mérkőzésen voltam, sok mindent átéltem pozitív és negatív értelemben. Frenetikus hangulatba kerültem Marseille-ben,

és apátiába a bukaresti mérkőzés után,

ám a Carpathian Brigade-nak köszönhetően a szurkolásra sehol sem lehetett panasz.

Nem volt ez mindig így. Emlékszem olyan válogatott mérkőzésre, ahol a tintás állapotban lévő ferencvárosi érzelmű barátom került a kápó helyére a Szusza Ferenc Stadionban. Persze nem kellett sokat dalolásznia, és gyorsan előkerültek a jól ismert Újpest-gyalázó rigmusok. Csak egy lila-fehér színekért rajongó ismerősünknek köszönheti, hogy nem beszélgettek el vele komolyabban az újpesti ultrák.

Ennek a „van szurkolás, nincs szurkolás” állapotnak vetett véget 2009-ben néhány fiatal, akik klubszimpátiától függetlenül, egy csoportot alkotva összeálltak:

„Tűzön, vízen át Magyarországért!”

mottóval hajtották győzelembe a Németh Krisztián, Koman Vladimir fémjelezte U20-as válogatottat.

A csoportot elnevezték Carpathian Brigade-nak, és már tíz éve ők a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói csoportja, akiknek a születésnapi bulijára még Marco Rossi szövetségi kapitány is ellátogatott.

Isten éltessen, Carpathian Brigade!