promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Erődemonstráció: BL-döntőbe jutottak a győri lányok
Borítókép:  Görbicz Anita, a Győr játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében játszott Győri Audi ETO KC - Vipers Kristiansand mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. május 11-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Győri Audi ETO KC, mint a női kézilabda Bajnokok Ligájának címvédője kiütötte norvég ellenfelét, a budapesti négyes döntő első napján.

Remekül kezdte a mérkőzést a Győr, amely gyorsan 4-1-es előnyre tett szert, és bár után a volt kisalföldi norvég kapus, Katrine Lunde több lövést is hárított, ám a zöld-fehér csapat hálóját védő francia Amandine Leynaud is belejött a mérkőzésbe.

Ennek köszönhetően az ETO tartani tudta a maga által diktált iramot, folyamatosan növelve a két csapat közti különbséget. A Vipers edzője, Ole Gustav Gjekstad öt perc alatt kétszer is időt kért, ám az Eduarda Amorim és Nycke Groot vezérletével robogó Győr nem tudták feltartóztatni.

A győriek edzője, Danyi Gábor a 20. perctől elkezdte forgatni csapatát, folyamatosan küldte pályára a kispadon ülő játékosait, ám így is csak nőtt a különbség, a 25. percben már megvolt a közte tíz (15-5), ez maradt a szünetre is.

A második félidőben a béklyóitól megszabadult Vipers elkezdett felszabadultabban játszani, aminek köszönhetően csináltak is egy 6-1-es sorozatot, ám Danyi Gábor a 43. percben időt kért. Ekkor sikerült valamennyire rendezni a sorokat, de a nagy előny tudatában már nem volt megfelelő a koncentráció.

Az 53. percben Fodor Csenge is betalált, így minden győri mezőnyjátékos legalább egy gólt szerzett. Az Audi ETO pedig a vártnál sokkal magabiztosabban, és nagyobb különbséggel nyerte meg a mérkőzést.

A mezőny legeredményesebb játékosa a magyar együttes norvég beállója, Kari Brattset volt nyolc góllal.

A két csapat hetedszer találkozott egymással, az ETO egy vereség mellett hatodszor győzött.

Ez volt a győriek 12. elődöntője a legrangosabb európai kupasorozatban. Eddig négy alkalommal a legjobb négy között búcsúztak, háromszor ezüst-, négyszer (2013, 2014, 2017, 2018) pedig aranyérmet nyertek.

A vasárnapi fináléban a címvédő ellenfele az Ambros Martin által dirigált orosz Rosztov-Don lesz, amely 15-8-as félidő után, 27-25-re legyőzte a francia Metz HB-t.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás