promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A kézi-BL döntőjébe jutott a Veszprém
Borítókép:  FRANK MOLTER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Azzal, hogy a Veszprém hazai pályán is legyőzte a német Flensburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, bejutott a kölni négyes döntőbe.

A kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második körében a Flensburg a Veszprém otthonába látogatott, tette ezt úgy, hogy a párharc első találkozóján hat gólos vereséget szenvedett (22-28). Az első percekbe a német csapat gyorsan ráijesztett magyar ellenfelére, ugyanis a hatodik percben 0-5 állt az eredményjelzőn.

De az izgalmakból ennyi elég is volt, gondolta a Veszprém és szépen lassan stabilizálta védekezését, egyúttal támadásban is hatékonyabbá vált. Ennek köszönhetően az első harminc perc után már 17-13-ra vezetett. Tehát a kezdeti, öt perces sokk után, a következő huszonöt percben mindössze nyolc gólt kaptak Nagy Lászlóék.

A négy gólos előny a második féldiőben egy ideig volt hat is, aztán a lefújáskor visszaállt az első játékrész végén kialakuló különbség. A végeredmény 29-25 a Veszprém javára, amely győzelmével jegyet váltott a kölni Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. 

Vasárnap a kézilabda rajongók a Szegedért izgulhatnak, amely nyolc gólos hátrányban próbál hazai pályán a Vardaron túllépve szintén a Final Fourba jutni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás