promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dárdai Pál: Elfáradtam
Borítókép:  PAUL ZINKEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Dárdai Pál elfáradt, s a következő egy évet pihenéssel szeretné tölteni.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, 2019 nyarától már nem Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője. A magyar szakember négy és fél, alapvetően sikeres év után távozik a berlini együttestől. Egy kis szusszanással a döntést követően a korábbi magyar válogatott kapitány interjút adott a Nemzeti Sportnak.

„A bejelentéssel, remélem, sikerült kihúzni a kígyó méregfogát... Gondolok itt elsősorban azokra, akik méltánytalanul támadtak az utóbbi időben, és ezzel rossz hangulatot keltettek a klub körül”

– kezdte gondolatmenetét Dárdai. Majd kitért arra, hogy „azért négy és fél évig egy Bundesliga-csapatot irányítani nem olyan könnyű, mint a kertben füvet nyírni, egy jót focizni, majd egy laza fröccsöt meginni.”

„Ha furán is hangzik, nem bánom, hogy a következő felkészülésnek már nem velem vág neki a Hertha. Nem szoktam panaszkodni, de az előző nyáron, amikor elkezdtük a munkát, éreztem, hogy valami nem stimmel. Drága feleségem, Móni októberben rá is kérdezett: mi van velem? Az van, hogy elfáradtam”

– fogalmazott.

Felmerült persze az a kérdés is, hogy mi a helyzet egy esetleges magyarországi szerepvállalással, hiszen Dárdai tagja az MLSZ szakmai bizottságának is. Kifejtette, amiben tud, abban segít, de napi munkáról egyelőre nem akar beszélni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás