promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Világrekordnak tűnik az Atalanta negyvenhét kapura lövése
Borítókép:  bergamo.corriere.it
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Atalanta-Empoli mérkőzés volt az aktuális olasz forduló utolsó meccse, 0-0-ra végeztek a felek. Na, de milyen meccsen? A hazaiak úgy ostromolták a vendég kaput, mint a török Eger várát, s miképp a török, ők is lógó orral távoztak végül.

Világrekord-gyanús meccset játszott egymással az Atalanta és az Empoli az olasz bajnokság 32. fordulójának záró mérkőzésén, hétfőn. Nem vicc, a hazaiak 47 alkalommal lőttek kapura, ebből 18 lövés találta el a kapu felületét, mégis 0-0 lett a vége.

Az Empolinak az 56. percben volt az első olyan beívelése, amit szögletre kellett fejelnie az egyik hazai védőnek, majd a 82. percben akár a mérkőzést is megnyerhette volna a vendég csapat, de kihagyta nagy helyzetét. Az Atalanta eközben mindennel megpróbálkozott: záporoztak a beadások minden oldalról, ollózással, átlövésekkel is kísérleteztek a kék-feketék, de ha reggelig támadnak, akkor sem találnak be.

Őszintén szólva a találkozó összecsapását nézve az embernek olyan érzése támad, mint amikor egy felnőtt csapat az ifisták ellen játszik felkészülési meccset, de türelmetlen a befejezésekkel, és minél jobban erőlteti a támadásokat, annál csekélyebb az esélye a gólszerzésre.

Pedig az Atalanta, miképp mi is írtunk róla, a Serie A egyik leghatékonyabb támadósorával rendelkezik. Sokáig középcsapatként is ők lőtték a legtöbb gólt a bajnokságban, az éllovas Juventus most is csak eggyel lőtt több gólt, mint a bergamóiak. Április 4-én a Bologna ellen például az első 15 percben négy gólig jutottak. Ilyenre 1932-ben volt példa utoljára az olasz első osztályban. 

Az Atalanta sajnálhatja, hogy egy ponttal zárta az összecsapást, győzelem esetén a Bajnokok Ligája-indulást érő 4. helyre kúsztak volna fel a tabellán. Az Empoli maradt a tizennyolcadik a húsz csapatos bajnokságban.

A vonatkozó Premier League-rekord, mely összeurópai rekord, 52 kapura lövés egy QPR-Leicester mérkőzésen még 2014-ből, de azt a két csapat közösen hozta össze. A kaput eltaláló lövések számát tekintve a Liverpool vezet: 2016-ban, a Watford elleni 6-1 alkalmával 17-szer ment lövés vagy fejes a kapu felületére.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás