promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fellélegezhet minden manchesteri: Solskjaer három évre marad
Borítókép:  AFP/Lindsay Parnaby
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ole Gunnar Solakjaer a Manchester United csütörtöki közleménye szerint három éves, végleges szerződést kötött az angol klubbal. Azt nem tudni, hogy a Moldét, mely ideiglenesen engedte csak el decemberben a trénert, mivel engesztelte ki az MU-vezetősége.

Kiegyenesedtek az Ole Gunnar Solskjaer jövőjével kapcsolatos kérdőjelek: a Manchester United a honlapján jelentette be, hogy a decemberben ideiglenes vezetőedzőnek hívott norvég megbizatásából kiveszik az ideiglenes jelzőt. Solskjaer három évig fogja vezetni a csapatot. A tréner visszavonulását követően a manchesteri utánpótlásban dolgozott, majd a norvég Moldét és a Cardiff Cityt vezette.

Az első pillanattól fogva otthon érzem magam ennél a speciális klubnál. Megtiszteltetés volt itt játszani, és itt elkezdeni edzői karrieremet. Az elmúlt hónapokban csodás élményekkel gazdagodtam, minden edzőnek, kollégának, játékosnak köszönet érte. Erről a munkáról álmodtam, s izgatottan várom, hogy hosszabb távon is irányítsam a csapatot. A szurkolóink megérdemlik, hogy további sikerekkel ajándékozzuk meg őket

- idézi a honlap a norvég szavait.

Amióta átvette a csapatot, az eredményei önmagáért beszélnek. Ám itt nem csak a mutatott játékról és az eredményekről van szó. Tapasztalatot hozott a klubhoz, be merte tenni a csapatba a fiatalokat, abszolút megértette a klub kultúráját. Ezért úgy gondoljuk, ő a megfelelő ember a menedzseri posztra. Gratulálok neki és csapatának, a szurkolók és mindenki a klubnál mögötte áll, elkezdhetjük írni a klub történetének új fejezetét

- írta a közleményben Ed Woodward elnökhelyettes. 

Solskjaer José Mourinhót váltotta, csaknem egész Manchester fellélegzett a portugál távozása után, aki nagyon rossz viszonyt ápolt több játékossal is. Az MU-nak, mintha csak a bilincseit csatolták volna le, beindult a szekere, Solskjaerrel egyhuzamban nyolc meccsen át nyert, sőt március 10-ig tartott a veretlenségi sorozat, az Arsenal szakította meg.

Ennek fényében minden bizonnyal minden Manchester-szurkoló azért imádkozott, hogy szerezze meg végleg a norvégot a klub. Azonban, ahogy mi is írtunk róla, a Molde, ahonnan elcsábították, jelezte, szerződés köti hozzá Solskjaert, s csak „kölcsönbe érkezett” Angliába. Solakjaer egy podcastban ködösen fogalmazott norvégiai munkáját illetően.

A United-vezetők valószínűleg ezt követően egy elutasíthatatlan ajánlatot tettek le a norvég klub vezetőinek asztalára, s ezzel elhárult az akadálya a manchesteri szerződéshosszabbításnak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás