promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megalázták, otthonában ejtették ki a Bajnokok Ligájából a Real Madridot
Borítókép:  Twitter/Opta Jean
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Real Madrid zörgős pofont kapott az Ajaxtól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A hazaiak úgy búcsúztak el a sorozattól, hogy 2-1-es idegenbeli győzelemmel várták a meccset. Dusan Tadic nevét örökre megjegyzik. 

Biztos volt, hogy a kapitányát vesztett Real Madrid kínkeserves meccset fog játszani az Ajaxszal kedd este. Erre egyfelől Sergio Ramos kiesése, és a Barcától egy hét alatt kapott két zakó, másrészt az odavágó miatt vehettünk mérget, ahol a holland kirakatcsapat időnként lefocizta a pályáról tizenháromszoros BEK/Bajnokok Ligája-győztest. Tizenegy éve nem nyert kieséses meccset a BL-ben az Ajax, most muszáj volt megpróbálnia.

A Nacho és Reguilon által terhelt királyi hátvédsor csak kapkodta a fejét, a Neres-Tadic-Ziyech csatárhármas mozgása láttán, őrült tempóban támadott a vendég csapat, aminek kisvártatva meg is lett az eredménye.

Előbb Ziyech passzolt a hosszú sarokba Tadic asszisztjából, majd jött Neres. Nem egészen világos, a Vojvodina egyébként nem létező akadémiáján hogy tanítják meg a sihederenek, miképp kell tűpontos passzokkal kihozni a labdát a Real Madrid stadionjában. Ha nem is ott, Dusan Tadic valahol megtanulta: megiramodott, lerázott magáról egy védőt, egy Zidane csellel bohócot csinált egy másikból, majd álompasszal ugratta ki a brazil Nerest, aki elfektette Courtois-t, s a kapuba löbbölt.

Továbbjutásra állt ezzel az Ajax, mindössze húsz perccel a kezdő sípszót követően (2-3). 1997-ben, amikor az Ajax utoljára nyert kieséses mérkőzést a sorozatban, ugyanilyen arányban (2-3) verte az Atlético Madridot.

Dusan Tadic a BL-szezonban hét mérkőzésen öt gólt lőtt, s három gólpasszal jeletkezett, nincs hatékonyabb játékos nála a futó idényben. Azért az Ajaxnál tudnak valamit: szerb tizessel, kameruni kapussal (Onana) és marokkói tehetségekkel (Ziyech, Mazraoui) szedték ízekre a BL-címvédőt. 18 perc alatt még soha nem kapott két gólt hazai pályán a Real Madrid. 

A 4-3-3-as felállásban rohamozó hollandok mint kés a vajon, úgy hatoltak át a vb-ezüstérmest és világbajnokot is felvonultató Kroos-Casemiro-Modric középpályássoron, s ha nincs Courtois, 25 perc alatt eldől a mérkőzés. Az ajaxosok látványos cselekkel színezték a játékot, a futballt élvezve tanították móresre tapasztalt ellenfelüket. 

Santiago Solarinak kínjában még cserélnie is kellett, Lucas Vázquez sírva hagyta el a pályát sérülése miatt, Gareth Bale ugrott be a helyére. Felkészült Marco Asensio, ugyanis percekre rá Vinícius Júnior hengergőzött le a gyepről könnyek között, ő is kiesett. Eközben azért ne feledkezzünk meg a Real helyzeteiről, Varane és Bale kapufáiról. Soha rosszabb első félidőt!

Dortmundban eközben 11-1-re álltak kapura lövést tekintve a csapatok, a Tottenham volt az ellenfél. Ennek ellenére 135 percnyi foci után továbbra is 3-0, vagyis az első meccs végeredménye volt az állás összesítésben.

Solari megpróbált életet lehelni övéibe a szünetben, s ez magasabb sebességi fokozatba kapcsolta a Realt, Benzema nagy helyzetben tekert mellé közelről. Negyedóra játék után aztán Tadic kapott labdát a tizenhatosnál, eltolta a védők mellett, és kipókhálózta a felső sarkot. Jari Litmanen óta ő az első ajaxos, aki a sorozatban hat gólig jutott. Extázis a vendégszektorban, majd a játékvezető jó 5-6 percen át várt a VAR-ra, a videóbíró ugyanis azt jelezte, a gólt megelőzően lehet, hogy kint volt a labda az Ajax térfelén. A találatot végül megadták.

Dortmundban Harry Kane szerzett vezetést, ezzel ő lett a Tottenham valaha volt legeredményesebb játékosa az európai porondon.

Madridban pedig Asensio lőtt kapufás gólt (1-3), ám ez mit sem ért. Lasse Schöne lehetetlen szögből, a bal oldalvonal közeléből vette célba a kaput szabadrúgásból, Courtois a kelleténél kijebb áldogált, a labda pedig behullott a feje felett.

Ziyech az ötödiket is bepasszolhatta volna, de a kapu torkából fölé belsőzött. Ekkorra már foghíjas volt a lelátó, a hazai drukkerek egy részének elege lett.

A nyolcaddöntős kieséssel biztossá vált - ha valakinek még nem tűnt volna fel -, hogy a Zidane-érának vége. A Királyi Gárda legutóbbi két hazai BL-meccsét 3-0-ra (CSZKA Moszkva) és 4-1-re veszítette el. A zsinórban három Bajnokok Ligája-trófeát nyerő csapat a legjobb nyolc közé sem tudott idén bejutni. Egy hét leforgása alatt a Barca elbúcsúztatta a kupából, végleg véget vetett bajnoki álmainak, majd Modricsék a nemzetközi porondnak is búcsút intettek. Három meccsen 1-8-as gólkülönbséget összehozva... 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás