promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mourinho is kivásárolta magát a börtönbüntetésből
Borítókép:  foxsport.com.au
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy orosz hokimeccsel és egy hatalmas zakózással ünnepelte a kedvező bírósági ítéletet a Manchester United volt menedzsere.

José Mourinho a Spanyolországban már-már szokásosnak mondható módon ússza meg a jog betűje szerinti felelősségre vonást adócsalási ügyében. Ronaldótól Messiig mindenkire börtönbüntetés várt volna, de pénzzel megváltották azt. A portugál mester ugyanígy járt el.

Mourinho 2013-ig volt a Real Madrid vezetőedzője, s 2011 és 2012 között 1,1 millió fontnyi adót felejtett el befizetni, mely a személyéhez fűződő jogok utáni bevétele nyomán keletkezett.

Az eljárás, mely kedden zárult le, még tavaly indult el ellene, s igazából mindenki tudta, hogy ez lesz a vége. Cristiano Ronaldónak egy ugyanilyen perben január végén 19 millió eurót kellett kicsengetnie a spanyol adóhivatalnak, s így elkerülte a börtönbüntetést. A sor számtalan névvel bővíthető (Xabi Alonso, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Radamel Falcao, Fábio Coentrao), ellenük vagy zajlik, vagy már véget is ért az eljárás, és mindenki meg tudta váltani pénzzel a börtönt.

Rács mögé egyébként Mourinhónak sem kellett vonla vonulnia, a spanyol büntetőkódex szerint, akinek nincs priusza, nem kap rögtön letöltendőt egy ilyen bűncselekmény után.

A portugál mester annyira azért nem izgult a per kimenetele miatt. Hétfő este az Omszk–Szentpétervár KHL-mérkőzésen ő dobta be a korongot kezdés előtt, majd miközben kezet akart fogni az egyik játékossal, hatalmasat zakózott.

A fájdalomra mindenesetre gyógyír a keddi bírósági döntés.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás