promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Van Gerwen gálázott, harmadszor is világbajnok
Borítókép:  Fotó: Twitter/PDC darts
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Tudják, ki az a Sid Wadell? A keddi (PDC) darts vb-döntőnek marginális résztvevője volt, róla nevezték el a győztesnek járó trófeát. Egy angol sportriporter volt, a BBC-nek, a SkySportnak dolgozott. Angol kocsmasportokat, billiárdot és természetesen dartsot közvetített, mindent elmond sportágbeli renoméjáról a beceneve: a „Darts hangja”. 2012-ben hunyt el.

Michael Smith pont egy évre rá nyert junior világbajnokságot, 2018-ra pedig igazi klasszissá nőtte ki magát, s vb-finálét játszhatott a jelen legnagyobb alakjával, a holland Michael van Gerwennel.

Az elődöntőig egyiküknek sem kellett klasszist eltakarítani az útjából, sőt, eddigi hat meccsükön egyedül van Gerwen találkozott a ranglista top-20-as mezőnyéből valakivel, mégpedig a 2016-os győztes skóttal, Gary Andersonnal. Mészárlás, 6-1 lett a vége.

Pedig a holland jókora lelki sebbel kezdte a tornát: az Alan Tabern elleni mérkőzése előtt már épp felhangzott volna bevonulózenéje, a Seven Nation Army a The White Stripes-tól, amikor kapott a nyakába két korsó sört. Amikor megmosakodva visszatért a színpadra, fátyolos volt a tekintete, furcsa volt látni, mennyire megviselte a suttyó támadás. Talán ebből is erőt merített a kétszeres világbajnok, s a fináléig vitte a lendület.

A holland az első szett első legében egy tripla 20-bull kiszálló-kombinációval sokkolt, s három perc alatt elhúzott 2-0-ra. Van Gerwen döbbenetes 110-es körátlaggal állt az első szettet eldöntő legben, a tornán a döntőig 103,7-tel állt. Az első szett 3-2-vel lett az övé.


Van Gerwen 25-6-ra vezetett az egymás elleni mérlegben, s a rutin is a javára szólt. Kétszer nyert vb-t, s a jelentős PDC-tornák közül legalább kétszer mindegyiket megnyerte a Bajnokok Ligája kivételével. Idén 48 versenyéből hússzor (!!) győzött. Smith ezzel szemben a nagy versenyeken egyetlen elődöntőt tud felmutatni még 2015-ből (Grand Slam).

Ez is a németalföldi kezére játszott a kiélezett pillanatokban, például amikor egy dupla 12-vel 2-2-re egyenlített volna a második szettben Smith, ehelyett két rontás után van Gerwen az első lehetséges kiszálló nyilát a megfelelő helyre repítette.


Smith a remek 180-asaiban bízhatott, a tornán oltárian dobálta a tripla 30-asokat, közel negyven százalékkal többet dobott belőlük, mint a holland. Ezúttal azonban ezek sem jöttek úgy, mint az Aspinall elleni, sokáig emlékezetes elődöntőben, mely a világbajnokság egyik legjobb mérkőzése volt. Azért el-eltalálgatta a triplázót, viszont az elődöntőhöz képest rendkívül gyengén kiszállózott, így van Gerwen megerőltetés nélkül vezetett 3-0-ra. Smith körátlaga ekkor a 96-ot sem érte el...A legutóbbi, novemberi találkozásukkor, a Grand Slam of Dartson a hollandnak 108 feletti körátlagra volt szüksége, hogy győzzön.  

A negyedik szett végén Smithnek hat nyíl sem volt elég, hogy 107-ről kiszálljon, úgy, hogy előtte van Gerwen is óriásit hibázott, megadva az esélyt, hogy végre behúzzon egy játszmát. Nem tudta. 4-0-nál az angol úgy vonult a szünetre, hogy dühödten, hevesen gesztikulálva magyarázott lefelé a színpadról. 

Furcsa volt egyébként figyelni a két ifjú titán harcát. A 29 éves Gerwen és a 28 éves Smith ketten együtt sem éri el korban a tavalyi döntős legendát, a visszavonult Phil Taylort. A PDC darts történetében még soha nem vívott egymással a fináléban két ilyen fiatal dartsos. 

Smith-t a szerencse sem fogadta kegyeibe: 


Másfél óra játék után viszont végre úgy összpontosított, ahogy tud, és kiszállt 124-ről, mégpedig így: 


Majd széttárta a karjait a közönség felé, mondván: Eddig vajon mi volt velem? Épp idejében ébredt: Anderson 5-0-nál riadt fel csipkerózsika álmából az elődöntőben, az angol picit előbb. 

A hatodik szettben kétszer is bedobta a kiszálló nyilat a tábla közepébe, majd egy újabb pazar kiszállózás után 3-0-s legaránnyal behúzta második szettjét is. 4-2-nél életre kelni látszott Smith, s a londoni Ally Pally közönsége is felocsúdott, és őrült szurkolásba kezdett. Aztán mindketten több hibát is vétettek, van Gerwen kevesebbet, s ezzel övé lett a hetedik játszma (5-2). Majd a nyolcadik is, ugyanis Smithnek döntő helyzetben három nyíl is kevés volt hozzá, hogy 25-ről kiszálljon. 


A kilencedik szett szoros volt, a németalföldi többet hibázott a megszokottnál, így Smith szépíteni tudott, 6-3. 

Smith az utolsó szettben is 95 körüli körátlagon maradt, míg van Gerwen 100 felett dobált, nem is volt kérdés, hogy ki győz. Az angolnak egy szépítő legre futotta a záró játszmában, a végeredmény 7:3.


Az angol dartsos élete eddigi legnagyobb lehetőségét szalasztotta el, de nem tudta felvenni a tornán 103-as körátlaggal operáló riválisát. A vb-második hellyel is eddigi karrierje legkomolyabb sikerét aratta.




Egy kis statisztika: 

Körátlagok:
Van Gerwen - 102.21
Smith - 95.29

180-asok:
Van Gerwen - 14
Smith - 13

Legmagasabb kiszállók:
Van Gerwen - 129
Smith - 127

Kiszállózás:
Van Gerwen - 25/54
Smith - 19/47

A holland dartsos az első a 14-szeres vb-győztes Phil Taylor óta, aki kettőnél többször tudott PDC vb-t nyerni. 29 éves, kétségtelenül övé a jövő. 
Elnézést, hogy nem tudtam nagyobb showt csinálni. Most egy picit el vagyok érzékenyülve. Sokat jelent nekem ez a cím, sokan tudják, hogy nehéz évem volt. Nincs ennél jobb érzés
- nyilatkozta még a színpadon a győztes, mire Smith így válaszolt: 
Garantálom, hogy egyszer még megnyerem ezt a trófeát! 
Van Gerwen 180 (500 ezer font), Smith 70 millió (200 ezer font) forintnak megfelelő összeggel gyarapította a számláját az első és másodiknak járó díjazás révén.  

(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás