Így vesztettem el a Chelsea szüzességemet

Bizony, idézőjeles a tétmeccs, mert a Chelsea gyakorlatilag már a semmiért érkezett hozzánk Magyarországra a MOL Vidi FC ellen. 15 pontjuk volt, míg a BATE-nak meg a Vidinek 6-6, szóval ha senkit nem küldenek ki a pályára, akkor is első helyen végeztek volna. Szegény magyar csapatnak már elég korán eldőlt, hogy csak a becsületéért tud küzdeni, mivel a BATE félidőben 3-0-ra vezetett a PAOK ellen. Valljuk be őszintén, csoda kellett volna, hogy a Vidi továbbjusson, tehát nekik sem volt más dolguk, mint élvezni a játékot.

Igazából én is csak a Chelsea játékosokat mentem megnézni. Nem őrjöngtem, nem kiabáltam, hogy „Chelsea, Chelsea, Chelsea”, csak csendben néztem a kedvenceimet. Utóbbit amúgy is megtette a vendégszektor, akik mellettem szurkoltak. Hát igen, ők még mindig tudnak szurkolni, a magyarok csak néha kezdtek bele egy-két skandálásba, de eltörpült a hangjuk az angol tábor mellett, ahol amúgy teltház volt.

A Chelsea 2014-ben járt itt utoljára, érdekes módon ugyanebben a stadionban, mivel a Groupama Arénát az angol csapattal avatták fel a Fradi ellen. Akkor 2-1-re nyertek a kékek, de mivel készültek a szezonra, teljes harci díszben érkeztek. Akik kint voltak, olyan játékosokat láthattak, mint Cech, Azpilicueta, Cahill, Fabregas, Matic, Mikel, Hazard, Ivanovic, Schürrle, Torres, Costa, Drogba, de pályára lépett az akkor még kékbe öltözött Salah is. Hát, aki csak játékosokat akar látni nyálcsorgatva, annak ez volt a nyerő választás.

Erre sajnos nem tudtam eljutni, de nem voltam elkeseredve, mert kiváltotta előtte a 2012-es EB, ahol az angol szurkoló barátaimmal láthattam a Svédország–Anglia meccset, ahol az angolok nyertek 2-3-ra, ezzel kiejtve a svédeket. Fontos volt számomra, hogy angol mezben játszott előttem a Chelsea kulcsfigurája, a kapitány, a világ egyik legjobb védője, John Terry. Hogy őt nézhettem élőben, talán sokkal fontosabb számomra, mint az egész csapatot látni egyszerre. Ráadásul még hab volt a tortán, hogy olyan kultikus figurák voltak a pályán, mint mondjuk Steven Gerrard. Lampard? Hát ő sajnos sérült volt, de az már tényleg katarzis lett volna a javából, ha őt is megnézhetem.

Nos, a Chelsea mondhatni „B” csapattal érkezett, például Hazardot el se hozta Sarri edző. Ha eddig őt nem látták a Chelsea-szurkolók, akkor nemsokára már Madridba kell utazniuk, hogy ezt megtegyék, mivel a klasszis belga év végén dobbant a Realhoz, ha csak nem történik valami varázslat a kékek háza táján, de ebben a tekintetben nem fog. Vicces, hogy a második csapatban is olyanoknak kell a támadósorban pályára lépni, mint Fabregas, Morata, Pedro, Giroud vagy Willian. Ennyire nincsen pad, mivel a londoni csapat vezetősége inkább kölcsönadogatja a játékosokat, néha esztelenül. Eladogatni meg aztán főképp szeretnek, de ez egy másik téma, ne menjünk bele, mert sose lesz vége ennek a cikknek.

Direkt megnéztem, Londonban kettő fok volt este, szóval sokkal melegebb ott se lett volna, de nálunk teljesen elszállt a hőmérséklet. Ha nincs rajtam két zokni, akkor nem is tudom, hogy mit csináltam volna, még így is lefagyott a lábam. Leülni semmiféleképpen nem akartam, úgyhogy megálltam a lépcsőnél a korlátnál. Sajtóigazolványt nem vittem magammal, most tényleg szurkoló és néző voltam, de a biztonságiak még így se csesztettek. Sőt, a meccs közben elkezdték többen követni a példámat, mivel sokkal jobban lehetett látni mindent, plusz az ember tudott kicsit mozogni a nagy hidegben. Egy mellettem álló úriember remekül írta le a helyzetet: „Olyan rohadt hideg van, hogy a sör forró teának tűnik.” Ezzel nem tudtam vitatkozni, így volt.

Szóval jó helyen álltam, amit amúgy nem lett volna elvileg szabad, de nem igazán érdekelt. A kékek az orrom előtt támadták végig az első félidőt, sőt, Willian előttem csavarta be a szabadrúgás gólt is. Erre a közelemben mindenki elővette a telefonját, kivéve engem. Bocsánat, de én még mindig az a fajta ember vagyok, aki élőben akarja átélni a dolgokat, nem egy telefon képernyőjén keresztül. Végig Williant figyeltem, hogyan mozog, hogyan rúgja el, és hogyan megy be a labda a kapuba.

Bödőcs Tibor mondta, talán az egyik londoni fellépésén az egyik közönségben ülőnek, hogy nyugodtan elteheted a mobilt, sokkal jobb kamerákkal vesszük fel az egészet, vissza tudod majd nézni. Hát, mivel mindenkinek a mobilja a kezében volt, így gondoltam, hogy találok majd egy felvételt, ami bemutatja nagyjából mit láttam. A bekezdés alatt a videó rajongói mobilfelvételekből áll. Ha 1.53-koz tekerünk, akkor az a felvétel megmutatja nagyjából mit láttam a szabadrúgásnál, csak én teljesen középről néztem, és kicsit fentebbről. Hát, mondhatni ennél jobb szögből nem is láthattam volna.

Update: Sajnos a rajongói videót törölték. :( Fogalmam sincs miért, mivel tényleg csak a felhasználók által készült felvételeket tartalmazta. Helyetesítettem egy meccsösszefoglalóval, a szabadrúgást 1.04-nél tudjátok megnézni, de természetesen nem olyan szögből, ahogy én láttam. 

A szétfagyásom ellenére egy 2-2-es meccset éltem át, és ebből három Chelsea-gól volt, mert szegény Ampadu is betermelt egyet a saját kapujába. Attól még, hogy Chelsea szurkolóként mentem ki, örültem volna, ha a Vidi továbbjut, de hát lássuk be, erre kevés volt az esély. Így a meccsnek azokra a periódusaira koncentráltam, amik engem érdekeltek – angol drukker szemmel. Szemből látva a csapatot figyeltem, hogyan mozognak egyesek, milyen játékostechnikát képviselnek és a többi. Még szerencsétlen Morata is az orrom előtt sérült le, akinek oda is szúrtak a hazai szurkolók 1-1-nél, hogy ne húzd az időt te kis p*cs!

Amúgy provokáció nem volt, és minden békésen zajlott le.  (Bár elvileg később észrevették, hogy a Chelsea szektor anteszemita dalba szidta pl. a Tottenhamet, vagy a Barcelonát. Én ezt nem szúrtam ki, de az UEFA már vizsgálódik, míg a klub elítéli a vendégdrukkerek viselkedését.) A szervezők kérték is a magyar Chelsea drukkereket, hogy ne jöjjenek mezben, sálban, sapkában, egyéb. Úgy volt, hogy őket nem engedik majd be így, de hát nem volt ez olyan szigorúan szabályozva. Volt azonban egy merész úriember, aki felvett egy Manchester City sapkát, mondhatni direkt, de hát hála égnek élve jutott ki a helyszínről.

Negatívumom van még a hidegen kívül, de hát azt úgy is tudják a szurkolók, de szerintem a szervezők is. Teltháznál, félidőben, tömött sorok állnak mindegyik WC-nél, és felejtsd el, hogy te visszaérsz bőven a kezdésre. Majd talán a 60. percre. Még a mozgássérült toalettet is használták, ott mondjuk állt vagy 30 ember várva arra, hogy bejusson, mert a rendesbe képtelenség volt. Groupama Aréna, ez nagy hibád!

Ami talán érdekes volt, hogy a Chelsea a végén nagyon megnyomta a mérkőzést. Egyszerűen előjött belőlük a nagy csapat, hogy mi ezt is meg tudjuk nyerni, és miért ne tennénk? Nem akarom elvenni a Viditől az érdemet, de ha a Chelsea játszani akar, akkor azt nem így teszi. Ettől függetlenül a Mol Vidi 7 ponttal zárt, és csak ők tudtak pontot csenni a kékektől, ami jó eredmény szerintem.

Jómagam láthattam életem első, de biztosan nem utolsó Chelsea meccsét. Most új építkezésnek kell jönnie, és ha kultikus 11 formálódik össze, akkor meg fogja érni kilátogatni a Stamford Bridgere is.