promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy pályán Sándor Tamás, Dombi Tibor és a Kowalsky meg a Vega
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Jótékonysági futballmeccset rendeznek a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban 2019. január 27-én. A mérkőzésen a Kowalsky meg a Vega zenekar és a DVSC öregfiúk csap össze, és a teljes jegybevételt a Tündérkör Alapítvány javára ajánlják fel. A résztvevők mindannyian szívügyüknek érzik, hogy a gyermekotthonokban nevelkedő és a hozzájuk hasonló gyerekeken, a nélkülözőkön, elesetteken segítsenek.

A Tündérkör Alapítvány tagjainak célja, hogy segítsék ezeket a gyermekeket, ösztönözzék és felkészítsék őket példamutatásukkal a felnőtt életre. Segítenek élményt és tapasztalatot gyűjteni tanulmányi utak szervezésével, táboroztatással és különböző foglalkozások, előadások keretében, mint a drog prevenciós előadások. Szakemberekkel segítik az új tapasztalatok feldolgozását, segélyezéssel, tanácsadással, oktatással és képzéssel igyekeznek segíteni a szociálisan rászoruló gyermekek életminőségének javítását, különös tekintettel a veszélyeztetett környezetben élő fiatalkorúakra.
Fontosnak tartják, hogy az otthonokból kikerülő fiatal felnőttek nyomon követését, támogatását és a munkába való elhelyezkedésüknek a segítését is.
Az alapítvány kiemelt célja az is, hogy együttműködve más nonprofit szervezetekkel megtalálják a segítségre szorulókat, összehangolják programjaikat a minél szélesebb körben történő segítségnyújtás érdekében. Illetve, hogy összekössék azokat, akik nyitottak a segítségnyújtásra azokkal, akik a legnagyobb segítségre szorulnak. 

A Kowalsky meg a Vega csapata: Kowalsky Balázs Gyula, Szórád Jimmy Csaba, Vajda Sóder Péter, Vidák Róbert, Szebényi Dániel, Tobák Dániel

A DVSC öregfiúk csapata: Sándor Tamás, Dombi Tibor, Kerekes Zsombor, Habi Ronald, Szatmári Csaba, Bernáth Csaba

Jegyvásárláside kattintva van lehetőség:

(Promotions Media)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás