Pontatlan támadások, töméntelen kapufa: a német élcsapat megállította a Szegedet
Promotions
Sport & Szabadidő
Promotions
A szegediek svéd csapatkapitánya, Jonas Källman vállsérülés miatt nem léphetett pályára, a német együttesben a svéd Tobias Karlsson szintén sérülés miatt nem szerepelhetett.
Jorge Maqueda vezérletével jól kezdtek a vendégek (5-7), de a hazaiak a folytatásban kevesebb hibával kézilabdáztak, és Magnus Jöndal eredményességének is köszönhetően fordítani tudtak. Ezután Bodó Richárd percei következtek, a válogatott balátlövő góljaival 3-0-s sorozatot produkált csapata, Mirko Alilovic ezúttal is remekül védett, de a hajrában ismét egyenlíteni tudott a Flensburg (14-14).
A Szeged a 27. és a 36. perc között nem talált be, mert a norvég Torbjörn Bergerud is kiválóan védett. Juan Carlos Pastor vezetőedző a második félidő elején időt kért, ettől egy rövid ideig új lendületet kapott csapata, utána azonban ismét kiütközött rajta a fáradtság.
Az ötvenedik percben vezetett először két találattal a Flensburg, a hajrában a vendégek támadásai pontatlanok voltak, többször is a kapufát találták el, így végül a döntetlen kiharcolására sem volt esélyük. Nyerhető mérkőzést veszítettek el, de a szombati, Paris Saint-Germain elleni győztes rangadó, illetve az azt követő hosszú utazás okozta fáradtság miatt ezúttal nem tudtak bravúrt végrehajtani.
Az öt győzelemmel és négy vereséggel álló Telekom Veszprém vasárnap a francia Montpellier HB csapatát fogadja, amely címvédő létére sereghajtó az A csoportban, majd a januári német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt szünet következik a BL csoportkörében. A hét sikerrel, egy döntetlennel és immár két vereséggel a B csoport második helyén álló szegediek legközelebb február 10-én a szlovén Celje otthonában lépnek pályára. A két csapat negyedszer találkozott egymással tétmérkőzésen, a Flensburg harmadszor győzött. Szegedi találkozójukat október 14-én a magyar együttes nyerte 30-28-ra.