promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sérülés, áldott állapot: van meglepetés a női kézilabda-válogatott Eb-keretében
Borítókép:  Instagram
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A szűkített keretben nem kapott helyet Hornyák Dóra, aki anyai örömök elé néz.
Természetesen Hornyák Dóra terhessége miatt át kellett alakítsam a keretet. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk neki, ugyanakkor természetesen a hiánya nagy hatással lesz a csapatra, hiszen a védekezés kulcsembere lett volna, a sérült Kisfaludy Anettel együtt, így már a felkészülési időszak is kihívás elé állít bennünket. Néhány tapasztalt játékosunk mellett, akikkel már 1-2 éve együtt dolgozunk, számos fiatal kap majd szerepet, és a Möbelringen Kupa remek alkalom lesz számukra, hogy megérezzék, milyen a világ legjobbjai ellen játszani. Ennek szellemében jelöltem ki a 18 fős keretet, és a Möbelringen Kupa tanulságait figyelembe véve válik véglegessé az Eb-keret. A széleken Schatzl és Lukács mellett egy-egy tapasztaltabb és stabil teljesítményt nyújtó játékosra számítok, beállóban Mészáros Reának komoly szerepe lesz, de nyilván a megfelelő terhelését is meg kell oldanunk, Szabó és Tóvizi személyében ezen a poszton két fiatal szerezhet tapasztalatot. A belső posztokon Kovacsics, Háfra és Klivinyi a kulcsjátékosaink, mellettük Kovács Anna sebességet vihet a támadásainkba. Védekezésben több hármas védőnk is kiesett, így itt magasságban is hasznunkra lehet Planéta Szimonetta, aki francia klubjában is középső védőt játszik. A kapusok között három játékossal indulunk neki a norvégiai tornának, Bíró Blanka kulcsjátékosunk, stabilan teljesít, akárcsak Kiss Éva, de az terhelhetőségükre is figyelnünk kell, még az edzéseken is. Ami az Európa-bajnokságot illeti, az első célunk a csoportból való továbbjutás, ez ugyanis már az a vb-selejtezőkre is kedvezőbb kiemelést jelent. A kontinenstorna számos játékosnak nagyszerű tapasztalatszerzési alkalom lesz, már nagyon várom, hogy megkezdjük a felkészülést!
mondta el a keretszűkítés kapcsán Kim Rasmussen.

A kontinensviadal rajtjára 16 játékos nevezhető, a csoportkör során 2, a középdöntő alatt újabb 2, majd a döntő hétvégén ismét 2 játékos cseréjére van lehetőség a 28 fős kereten belül. A magyar keret november 19-én, hétfőn kezdi meg az Eb-felkészülést Budapesten.

A magyar válogatott 18 fős kerete:
Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kiss Nikolett (Érd), Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine, francia)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

Möbelringen Kupa, Fornebu, Norvégia:
November 22., csütörtök:
18:15 Norvégia–Magyarország (tv: M4 Sport)
21:00 Franciaország–Dánia
November 24., szombat:
17:00 Magyarország–Franciaország (tv: M4 Sport)
19:15 Norvégia–Dánia
November 25., vasárnap:
16:00 Dánia–Magyarország (tv: M4 Sport)
18:15 Norvégia–Franciaország

Női Európa-bajnokság, 2018. november 29.-december 16., Franciaország
Csoportbeosztás:
A-csoport (Nantes): Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-csoport (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-csoport (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-csoport (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 1. 15:00: Magyarország-Hollandia (tv: M4 Sport)
December 3. 18:00: Horvátország-Magyarország (tv: M4 Sport)
December 5. 21:00: Magyarország-Spanyolország (tv: M4 Sport)

A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon (Nancy): december 7., 9., 11., 12.
Elődöntők, az 5. helyért (Párizs): december 14.
Döntő, a 3. helyért (Párizs): december 16.

(Promotions Media)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás