promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vettel peches volt, de a vb-t már csak Hamilton bukhatja el
Borítókép:  formularapida.net
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
 A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, egyben pályafutása 71. futamgyőzelme, előnye az összetettben pedig négy futammal az idény vége előtt 67 pontra duzzadt a most hatodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

Hamilton mögött vasárnap csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője harmadikként ért célba.

Hamilton pályafutása során ötödször nyert Szuzukában, a futamgyőzelmek számában pedig még 20 hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a rekordot tartó, hétszeres világbajnok német Michael Schumachert, aki karrierje során 91 alkalommal állt fel a dobogó legfelső fokára.

A szuzukai rajtnál Hamilton azonnal levédte a belső ívet és vezető pozícióban fordult el az első kanyarban, mögé Bottas és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. A nyolcadik kockából startoló Vettel az első kör végén már negyedik volt: a rajt után azonnal három pozíciót javított, majd kihasználta, hogy Verstappen és Kimi Räikkönen (Ferrari) összeértek a célegyenes előtti kanyarban (a videót a cikk végén nézheti meg).

A mezőny hátsó felében történt kisebb ütközés nyomán törmelék került a pályára, a takarítás idejére pedig a versenybíróság a negyedik körben beküldte a biztonsági autót. Verstappen közben öt másodperces időbüntetést kapott, mert a Räikkönennel történt csatában szabálytalannak ítélték meg a manőverét.

A Safety Car a hetedik körben hagyta el a pályát, az újraindításnál Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Räikkönen volt az első öt sorrendje. Vettel a pálya hátsó részén lévő gyors balkanyarban megpróbálta megelőzni Verstappent, de túlságosan távolról kezdte meg a manővert, így mire Verstappen autója mellé ért, a holland pilóta már elkezdett befordulni a kanyarba. A két autó összeért, Vettel megpördült és visszaesett a 19. helyre.

Hamilton kényelmesen vezetett Bottas előtt, Verstappen pedig harmadikként száguldott, majd a 21. körben kiállt kereket cserélni. Bottas a 23., Hamilton pedig a 24. körben hajtott a boxba friss abroncsokért, és az élen a kerékcserék után sem változott a sorrend.

Húsz körrel a leintés előtt változatlanul Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, Vettel pedig ekkor már hetedik volt, és hamarosan még egy pozíciót javított.

A hajrá kezdetére Verstappen utolérte Bottast, és támadni kezdte, de valós esélye nem volt az előzésre, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, és ha Hamilton győz, Vettel pedig nem második, akkor a brit pilóta megnyeri ötödik vb-címét.

Végeredmény, Japán Nagydíj, Szuzuka (53 kör, 307,471 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:17.062 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 12.919 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 14.295 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 19.495 mp h.
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 50.998 mp h.
6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.873 perc h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:19.379 p h.
8. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:27.198 p h.
9. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:28.055 p h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1 kör h.
 
A vb-pontversenyek állása 17 futam után (még 4 van hátra):
pilóták:
1. Hamilton 331 pont
2. Vettel 264
3. Bottas 207
4. Räikkönen 196
5. Verstappen 173
6. Ricciardo 146
7. Perez 53
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 53
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 53
10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50
11. Ocon 49
12. Sainz 39
13. Grosjean 31
14. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 28
15. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 21
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 6
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 2
20. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1

csapatok:
1. Mercedes 538 pont
2. Ferrari 460
3. Red Bull 319
4. Renault 92
5. Haas 84
6. McLaren 58
7. Force India 43
8. Toro Rosso 30
9. Sauber 27
10. Williams 7


(TK via MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás