promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elhunyt a vívómester, Kulcsár Győző
Borítókép:  Forrás: infostart.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sportember szerda este hunyt el. 77 évesen érte a halál.

Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es ötkarikás játékokon csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott. Az 1972-es müncheni játékokon és négy évvel később Montrealban egyéniben bronzérmet nyert. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, többszörös országos bajnok.

A kiváló sportoló mérnöki diplomát szerzett, ám csak rövid ideig hasznosította ezen tudását. Sportolói pályafutását követően, 1979-ben már főtitkárként irányította a Magyar Vívó Szövetséget, majd hat éven keresztül szövetségi kapitányként dolgozott. 1985-től mesteredző.

Kapitánykodása után, 1986-ban Olaszországban vállalt munkát. Vercelliben 2001-ig dolgozott sikeresen, tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiát - is - nyert, míg Elis Uga ötkarikás ezüstérmet, illetve Európa-bajnoki aranyat szerzett.

Egy rövid riportfilm Kulcsár Győzőről: 



A sydneyi olimpia után hazatért, s 2001 és 2008 között a Bp. Honvéd szakosztályának mestereként többek között az ő tanítványa volt Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó. 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok klubjának. 2006-tól 2012-ig a párbajtőrözők szövetségi kapitánya volt. Legutóbbi nagy sikerét Szász Emesével érte el, aki Rióban nyert aranyérmet.
2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. 2010 októberében világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, olimpiai és világbajnokokat nevelő edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést.
2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2016-ban Magyar Érdemrend Középkeresztje, a csillaggal kitüntetést vehetett át. 2016-ban Pro Urbe Budapest díjat kapott. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a MOB életműdíját 2017-ben kapta meg.

(MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás