promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fucsovics ott van a legjobb 16 között az Australian Openen
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A hozzá hasonlóan 25 éves ellenfél Melbourne-ben nagyobb ellenállást tanúsított, de 4:3-nál elvesztette az adogatását, majd a precízen játszó magyar kiszerválta a 41 perces szettet (6:3).

A folytatásban Fucsovics rögtön brékelt, 2:0-ra elhúzott, majd 2:1-nél a dél-amerikai ápolási szünetet kért a lábujjait fájlalva. A nyíregyházi teniszezőt azonban nem zökkentette ki a hatperces pihenő, stabil alapvonaljátékkal tartotta előnyét, majd 5:3-nál játszmalabdához jutott. Ekkor Kicker kettős hibát ütött, így 1 óra 21 perc után Fucsovics már kétszettes előnyben volt (6:3).

Az egyre többet rontó és egyre kedvetlenebb argentin a harmadik felvonás elején is elbukta a szerváját. Fucsovics 3:0 után pedig már nem lassított: "semmire" vette el Kicker adogatását, aki 5:0-nál még hozott két gémet, de ennél többre már nem futotta az erejéből. A magyar játékos 1 óra 56 perc alatt bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol - vélhetően hétfőn - a címvédő és ötszörös bajnok Roger Federer várhat rá, ha a svájci szupersztár még szombaton legyőzi a francia Richard Gasquet-t.

"MEGVAAAANNNN!!!!" - ujjongott Facebook-oldalán a boldog győztes. "Nincs mit mondani, minden ott volt a pályán. Tudtam, hogy kemény lesz, neki is nagyszerű hete volt itt, ezért nagyon figyeltem az elejétől. A szervákat jól éreztem, és ez sokat segített, összességében végig tudtam kontrollálni a meccset" - írta bejegyzésében, hozzátéve: "Gyerünk tovább, mert még nincs vége!"

Harmadik győzelmével Fucsovics várhatóan a 62-63. helyre jön fel a világranglistán, és átszámítva már 48,6 millió forint keresetnél tart Melbourne-ben. Egyben beállította a 2016-ban, 72 évesen elhunyt Baranyi Szabolcs magyar rekordját, aki 1973-ban volt nyolcaddöntős az Australian Openen.

Amint megvan Marci ellenfele, rögtön frissítjük a cikket. Gasquet és Federer ugyanis még most fog egymásnak feszülni.

Frissítés: Roger Federer szombat délután sima 3 szettben legyőzte Richard Gasquet francia teniszezőt 6:2, 7:5, 6:4 arányban, így ő lesz Fucsovics Marci ellenfele a hétfői nyolcaddöntőben. (MTI)

Videónyilatkozat a győzelem után:



Siklós Erik kommentálásában az utolsó game:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás