promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szombaton indul a Dakar
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A tapasztalt autóversenyző 13. alkalommal vesz részt a Dakar-ralin - ami magyar rekordnak számít -, navigátorával, Bunkoczi Lászlóval együtt pedig nyolcadszor.

„A sivatag mindig tartogat meglepetéseket. Bármennyi időt tölt el az ember a dűnék között, nem versenyezhet rutinból” - mondta Szalay az Opel Dakar Team közleményében.

„A célunk, hogy teljesítsük a távot, és minden nap a maximumot hozzuk ki magunkból. Ha ez sikerül, már elégedettek leszünk.”

A páros új autóval, egy Opel Crossland X-szel áll rajthoz a 40. Dakar-ralin, amely szombaton kezdődik Limában, és 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. A verseny össztávja 9000 kilométer, amelyből 4500 kilométer a mért szakaszok hossza.

A résztvevők három országot érintenek, Perun és Argentínán kívül Bolívián haladnak át. Ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig 3500 méter fölött tartják meg. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás