promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egyetemi amerikai futball vb-t rendez Magyarország
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A sportág hazai szövetsége hétfőn számolt be a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) döntéséről.

Az esemény házigazdája Székesfehérvár lesz majd, ahol a First Field, Magyarország első hivatalos amerikaifutball-pályája van.

„Több szempontból is nagy dolog ez. A város még nem adott ekkora rendezvénynek otthont. Egy kispályás labdarúgó Európa-bajnokságot két évvel ezelőtt azonban már óriási sikerrel rendezett. Ott is végig több ezer néző volt kint a mérkőzéseken, amelyeket a televízióban élőben is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők” - idézte a szövetség közleménye Bóka Viktort, a szervezet alelnökét.

A világbajnokságon előreláthatólag nyolc csapat küzd majd egymással. A meccseket két pályán rendezik, amiket persze a fejlettségük ellenére is szépen rendbe kell rakni.

2014-ben Svédország, 2016-ban Mexikó volt a rendező, mindkétszer Mexikó tudta begyűjteni a világbajnoki címet. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás