promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Labdarúgó vb: már a matematikai esély is elszállt a kijutásra
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.

A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később itthon a Feröer-szigetek ellen zárja. Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.

magypor17b72
Bernd Storck a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, szomorú, egyben bosszantó is ez a vereség, hiszen a kiállítás miatt a harmincadik percben át kellett alakítani a tervet. Hozzátette, hátul becsúszott néhány hiba, egy ilyenből szerezték a vendégek a vezető gólt, tíz emberrel pedig már nagyon nehéz fordítani, főleg Portugália ellen. A szakember kiemelte, ennek ellenére játékosai szenvedéllyel és jó taktikával futballozták végig az összecsapást, így dicséret illeti őket, egy kis szerencsével egyenlíthettek volna. Ugyanakkor leszögezte, a rivális megérdemelt győzelmet aratott.
 
Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya elmondta, Bernd Storck kissé meglepte a kétcsatáros felállással, azonban csapata jól reagált erre és az első fél órában számos nagy helyzetet kialakított. A szakember hozzátette, hogy érdekes módon a kiállítás mindkét válogatottat megzavarta, kissé fejetlenné vált a játék. Kifejtette, a szünetben arra kérte játékosait, hogy hideg fejjel futballozzanak, ez gyorsan meg is hozta az eredményt, a vezetés után kissé visszavett csapata, amit ugyan nem kért, de a legfontosabb a győzelem volt. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás