promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Real Madrid hódította el az Európai Szuperkupát
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A négyszeres aranylabdás Cristiano Ronaldo a kispadon kezdte az összecsapást, amelynek legelején Gareth Bale veszélyeztette közelről az angol együttes kapuját. A folytatásban is a spanyol alakulat volt kapura veszélyesebb, Casemiro fejelt a felsőlécre. A Manchester előtt többször csillant fel nagy helyzet kialakításának lehetősége, ám lövésig pontatlanságok, rossz megoldások miatt nem jutottak el. Ezt és a mezőnyfölényét kihasználva vezetéshez jutott a BL-győztes: egy felszabadítás után Dani Carvajal ívelt jobbról a tizenhatoson belülre, Casemiro pedig a leshatárról indulva levált a védőjéről, és egyből a hosszú alsóba lőtt. Puhl Sándor a Sport TV-s elemzésben azt nyilatkozta, hogy ha hajszálnyival is, de les volt a szituáció. Ezek azok a lesek, amiket élőben nagyon nehéz megállapítani.

A 32 fokos melegben félóra elteltével ivószünetet rendelt el a játékvezető, és bár a rövid pihenő felélénkítette a Vörös ördögök játékát, igazi helyzetig nem jutottak, sőt, a szünet előtt Karim Benzema növelhette volna kettőre a különbséget.

A fordulás után Toni Kroos távoli lövésével veszélyeztetett Zinédine Zidane együttese, amely nem sokkal később már 2-0-ra vezetett: Isco és Gareth Bale remek kényszerítője után előbbi lőtt hat méterről higgadtan a kapuba. Szinte azonnal faraghatott volna a különbségből a United, ám Paul Pogba fejesét fogta Keylor Navas, majd a kipattanóból a nyáron igazolt Romelu Lukaku az üres kapu fölé lőtt. Gareth Bale felsőlécét követően azonban összejött a szépítés a korábban a madridiakat is irányító José Mourinho csapatának: Nemanja Matic távoli lövését középre ütötte ki Navas, Lukaku pedig másodszor már nem hibázott közelről, ezzel első tétmérkőzésén betalált új csapatában.

realsupercup1
A hajrában érezhetően veszélyesebb volt a Manchester United, előbb Marcus Rashford ziccerét, majd Fellaini fejesét védte Navas. A túloldalon Marco Ansensio kísérlete után mutatott be bravúrt De Gea, a hajrában az idővel is okosan gazdálkodó Real Madrid így is megőrizte előnyét. A Real kezd feltámadni a szezon előtt, a Unitednek viszont még egyértelműen össze kell állnia.
 
A Real Madrid sikerével története során negyedszer hódította el a trófeát, és egymást követő két évben nyerte meg a Bajnokok Ligáját és az európai Szuperkupát is, ez legutóbb az AC Milannak sikerült 1989-ben és 1990-ben. (MTI; Torony)

realsupercupmanutdpoint
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás