promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kicsit túlzásba viszik a vizes vb megnyitóját
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Igazából az ország figyelme biztosan erre fog irányulni, szóval a többség látni fogja a megnyitót, de egy olyan eseményről beszélünk, amire nem igazán kíváncsiak az emberek a világon. Mi azért ki akarunk tenni magunkért, mert az egész 120 perces műsor 3,4 milliárdba kerül. De lássuk mi is lesz igazából ez.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes és az ExperiDance Production mellett több amatőr néptáncegyüttes, artisták, akrobaták, modern- és balett művészek, és ritmikus gimnasztika válogatott csapat gyakorol együtt már hónapok óta a produkcióra.

„Magyarország összes hivatásos néptáncegyüttese és több amatőr táncegyüttes fogott össze, hogy az egész világnak megmutassa a magyar néptánc tánctechnikai bravúrjait és azt a gyökereinkben rejlő, nemzedékről nemzedékre átörökített mély érzést, melyet a mai magyarság közvetít a világ felé táncmozdulatokon keresztül" – hozták le a közleményben.

A július 14-én (pénteken) este 21 órakor látható, műsor több különböző, a történelem fontos korszakait megidéző jelenetből áll, ókori motívumok vagy épp a reneszánsz kor táncmozdulatai jelennek meg a színen, de sámánok, egy királynő és egy huszárezred is feltűnik a színpadon.

A Müpa szervezésében létrejövő előadásban mintegy 220 önkéntes és fiatal sportoló is részt vesz, és a produkció olyan magyarországi világsztárok közreműködésével jön létre, mint Eötvös Péter, Herczku Ágnes vagy Bogányi Gergely - tették hozzá. A produkció főrendezője Káel Csaba.

Román Sándor, az est művészeti vezető-koreográfusa felel elsődlegesen azért, hogy az esemény táncművészeti szempontból világszínvonalú legyen. Az ExperiDance koreográfusának az ország vezető koreográfusai voltak segítségére: Zsuráfszky Zoltán, Mihályi Gábor, Juhász Zsolt és Földi Béla, valamint a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának vezetője, Lazsányi Erika - fogalmaztak.

"A vizes világbajnokság nemcsak a világ legjobb sportolóit hozza el Magyarországra és a nézők tömegeit ülteti a képernyők elé, hanem összehozta a nemzeti táncművészek színe javát is" - idézik Román Sándort, az ExperiDance Production művészeti vezetőjét, aki elmondta: soha nem látott szakmai összefogás valósult most meg annak érdekében, hogy olyan produkciót állítsanak színpadra, amilyen még nem volt a sportesemények történetében.

"A néptánc képes arra, hogy bemutassa, képviselje a magyarságot, azt a mély érzést, mely megkülönböztet minket más nemzetektől" - mondta.

Az összművészeti produkcióban több mint 510-en lépnek fel, köztük mintegy 130 gyermek. A legfiatalabb táncos 6 éves, a legidősebb több mint 50. Egy adott pillanatban 270 táncos tartózkodhat egyszerre a színpadon, amelyet 4 darab 1600 tonnás uszályból alakítottak ki a folyón.

Itt már csak abba kell belegondolni, mi lett volna, ha tényleg lehozzuk a Roling Stonest a megnyitóra. Amúgy Emeli Sandé lemondta a fellépést, jelenleg nem tudni kivel fogják helyettesíteni. (MTI; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás